Infostart.hu
eur:
361.59
usd:
316.75
bux:
141600.83
2026. július 20. hétfő Illés

Egyre nagyobb a német orvoshiány

Németországban egyre nagyobb a hiány a vidéki orvosokból. Egyes falvakból már messze kell menni, hogy rendelőt találjon a beteg. A betegbiztosítók most azzal a javaslattal álltak elő, hogy a hatóságok csak előre meghatározott időre engedélyezzék városi rendelők megnyitását. Ezáltal lehetetlenné válna a rendelők eladása is, amely komoly összegű lelépést biztosít a nyugdíjba vonuló orvosok számára.

A jelenlegi gyakorlat alapján a szakorvosok bizonyos feltételek mellett határozatlan időre bárhol magánrendelőt nyithatnak Sok fiatal orvos azonban inkább betársul egy jól menő városi rendelőbe, amelyet tisztes anyagi összeg ellenében idővel átvehet az alapító orvostól, ha ő nyugdíjba megy.

A városokban szinte egymást érik a különböző magánrendelők, míg vidéken szinte csoda számba megy, ha valaki átveszi a betegek ellátását, amikor egy idős orvos nyugdíjba vonul. A biztosító intézetek most úgy próbálnak segíteni a bajon, hogy indítványozták az egészségügyi miniszternek: a hatóságok a jövőben csak meghatározott időre engedélyezzék rendelők megnyitását. Így elejét vennék annak is, hogy a jól menő orvosok busás összegek ellenében adják tovább rendelőjüket, miután elérik a nyugdíjkorhatárt és a betegbiztosítók megvonják tőlük a kassza-jogosultságot.

A lépéstől azt remélik, hogy ezáltal a kezdő orvosok körében nagyobb lesz az érdeklődés a vidéki lehetőségek iránt. Az egészségügyi minisztériumban egyelőre fenntartással fogadták a javaslatot és inkább az Európai Unió tagállamaiból várnak németül jól beszélő külföldi orvosokat vidéki rendelőkbe és kórházakba. A jelek szerint nyílt kapukat döngetnek, mert csupán Alsó-Szászországban az elmúlt évtized során kétszeresére nőtt a külföldi orvosok száma, ami már elérte a 3500-at és a tartomány fővárosában, Hannoverben a legnagyobb elismeréssel szólnak felkészültségükről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Polgár Judit: nem vállalom a köztársasági elnöki tisztséget

Polgár Judit Facebook-oldalán hétfőn este jelentette be, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót. Magyar Péter miniszterelnök Polgár Judit bejegyzéséhez azt írta, hogy a jövőben is számítanak rá.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
Gyengén teljesítettek az amerikai tőzsdék, története legnagyobb akvizícióját hajtotta végre az OTP

Gyengén teljesítettek az amerikai tőzsdék, története legnagyobb akvizícióját hajtotta végre az OTP

Bizonytalan a hangulat a világ tőzsdéin, az iráni háborúval kapcsolatos fejleményekre figyelnek a befektetők. Délután enyhe hangulatjavulás alakult ki, miután nemzetközi sajtóban arról jelentek meg információk, hogy a közvetítők a csapások tíznapos felfüggesztését javasolták az iráni–amerikai ideiglenes megállapodás újjáélesztése érdekében. A hangulat azonban ismét elromlott, miután a jemeni húszik tengeri blokádot hirdettek Szaúd-Arábia ellen. A közel-keleti hírekre az olajárban is csapkodás látszik. Közben lassan beindul a negyedéves jelentési szezon, így a fókusz a vállalati eredményekre terelődik, itthon viszont a hét eseménye az MNB holnapi kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×