Infostart.hu
eur:
361.92
usd:
317.24
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

A SZÉP-kártyához hasonló utalvány bevezetését tervezik a szlovákok

Jelentősen visszaesett a Szlovákiába látogató külföldi turisták száma a múlt év azonos időszakához képest - közölte az ENSZ Turisztikai Világszervezete. A belföldi turizmus szintén fellendítésre szorul. A szlovák idegenforgalmi szakemberek ezért a magyar tapasztalatokból kiindulva a SZÉP-kártyához hasonló utalvány bevezetését tervezik a jövőben.

A visszaesés üteme a második leggyorsabb volt a világ országaiban mértek közül, ennél jobban már csak a tartósan bizonytalan helyzetben lévő Egyiptomban csökkent az oda látogató turisták száma - hangsúlyozza a Hospodárske Noviny című gazdasági napilap, amely szerint a visszaesés annál inkább érezhető, hogy az elmúlt öt évben a turisták száma évről évre új pozitív rekordokat döntött.

A Hospodárské Noviny szerint a 13,4 százalékos visszaesés - az időjárás mellett - leginkább az orosz és ukrajnai vendégek elmaradásának tudható be, ami az ukrajnai helyzettel és a két ország pénzének gyengülésével magyarázható.

A külföldi látogatók mellett a hazai turisták száma is megcsappant az elmúlt időben. A hozzáértők szerint ezért nagy szükség lenne a magyar SZÉP-kártyához hasonló utalványra. "A hazai idegenforgalom nem egy csúcs része a turisztikai ágazatnak. Nálunk inkább csak egy kiegészítő ágazat ez az egész sajnos. Ezt az üdülési csekk bevezetésével néhány év alatt meg lehetne változtatni, úgy ahogy ez az összes többi országban sikerült, például Magyarországon" - fejtette ki Tuba Lajos régiófejlesztési szakember.

Glattfelder Béla, magyar gazdaságszabályozásért felelős államtitkár szerint Magyarország kész csomagként eladhatja a SZÉP-kártyát, mint saját fejlesztést. "Annak a számítástechnikai háttere egy olyan magyar fejlesztés, amihez hasonlót valaki a világon be akar vezetni, akkor valószínűleg sokkal olcsóbb neki megvenni ezt a magyar rendszert, mint saját magának a semmiből egy ugyanilyet kialakítani" - hangsúlyozta az államtitkár.

A Szlovák Közlekedési és Régiófejlesztési Minisztérium Idegenforgalmi Főosztályának igazgatója nagyra értékeli a magyar fél segítségét. Ivana Magálová elmondta, nemsokára Magyarországon tanulmányozzák majd a rendszert, amiből elemzés készül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sportközgazdász: Puskás óta erre várunk, Szoboszlai új szerződése a pecsét azon, hogy világszintű topjátékos

Jó helyen van Szoboszlai Dominik a Liverpool labdarúgócsapatánál – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász azután, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya emelt fizetéssel 2031 nyaráig kötelezte el magát a tavalyi angol bajnokhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×