A londoni Magyar Kulturális Központ, amely most ünnepli fennállása tizenötödik évfordulóját, a brit főváros Covent Garden művésznegyedében, egy műemlékké nyilvánított, klasszicista épületben található. Stukkódíszes nagytermében olyan intim hatást keltett a fiatal művész ritka muzikalitásról tanúskodó játéka és a népes közönségtől körülvett alakja a zongoránál, mintha Chopin vagy Liszt tért volna vissza, zenei élménnyel ajándékozni meg egy tizenkilencedik századi szalon közönségét.

Nem ok nélkül mondta Kocsis Zoltán a világtalan művészről, aki újszülöttként inkubátorhiba miatt veszítette el a látását, hogy "aokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek, játékában olyan érzékenység van jelen, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges."

Az érthető, hogy egy kifinomult hallású világtalan zongoraművész különleges érzékenységgel interpretálja Chopin 15-ik prelűdjében, az Esőcsepp-prelűdben a dallamsorokba foglalt esőcsepp koppanásokat, de az, hogy Liszt 'A Villa d'Este szökőkútjai'-t megörökítő remekművében olyan művész érzékelteti a víz játékos szökését - briliáns technikával -, aki soha nem láthatott szökőkutat, az különleges intelligenciára vall, és arra, hogy Érdi Tamás nyitott a világ felé.

A londoni koncert műsorán Schubert négy impromtu-je, Beethoven D-moll szonátája, Chopin Asz-dúr polonéze, Liszttől a 'Funerailles', a 'Consolation" és zárószámként a hatodik 'Magyar rapszódia' szerepelt, csupa közkedvelt mű, amit a hangrögzítés közel-tökélye jóvoltából, ha nem is szépen zengetett hangversenyzongora mellől, de feljavított hangfelvételen akár Horowitztól vagy Rubinsteintől is hallhatunk. Bízvást mondhatjuk, hogy Érdi Tamás egyre érettebb interpretációja méltó e nagy mesterekhez.