Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.06
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Bugár Béla: a szlovák parlament nem a Hyde Park

Nagyon alacsony szintre süllyedt a politikai kultúra a szlovák parlamentben -állítja Bugár Béla, aki több mint 20 éve tagja a törvényhozó testületnek.

Bugár Béla, a Most - Híd elnöke elmenne a parlamentből, ha nem egy politikai pártért lenne felelős- nyilatkozta a SITA szlovák hírügynökségnek. Elmondása szerint szörnyű a helyzet a törvényhozásban.

"Olyan mélységekbe zuhanunk, ahonnan már nagyon nehéz lesz a visszaút úgy, hogy a képviselő szó ne szitokszó legyen. Most az" - jelentette ki Bugár.

A szlovákiai magyar politikus emlékeztetett arra, hogy a parlamentben többször is összeverekedtek a képviselők, volt olyan eset is, amikor az egyik honatya injekciós fecskendőket szórt a másik fejére, hogy magára irányítsa a figyelmet.

Elmondása szerint a jelenlegi parlament 23 év óta a legrosszabb, összehasonlítható azzal, ami Meèiar idején zajlott a kilencvenes években.

"Akkor azonban ritkán szegték meg a törvényt. Most gyakran teljesen megkerülik a a szabályokat, mondhatni megerőszakolják azokat" - jelentette ki. Bugár véleménye szerint a negatív jelenség egyik oka a kormánypárt arroganciája. "A másik ok az, hogy a parlamentbe olyan emberek jutottak be, akik azt hiszik, ez a Hyde Park" - magyarázta.

Elmondása szerint azonban ezek az emberek tévednek.

"Nekünk választóinkat kell méltósággal képviselnünk hangsúlyozta a politikus, aki azt is nehezményezte, hogy több -regionális struktúrákkal nem rendelkező párt is szerepel a parlamentben, képviselőik kiszámíthatatlanul viselkednek. Elég azonban pár megnyilvánulás, információ a Facebookon, és az emberek szinte rajonganak az ilyen képviselőkért. Erről szól az új politikai kultúra? Én nem hiszem" - hangsúlyozta Bugár.

Hozzátette: ha ilyen módszerekkel kellene biztosítania pártja felemelkedését, nem tenné meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×