Infostart.hu
eur:
390.77
usd:
340.14
bux:
120787.85
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Elhunyt Vermes Géza professzor

Oxfordban, május nyolcadikán, hosszú betegség után elhunyt Vermes Géza professzor, akinek Jézus életéről és tanításairól szóló könyvei sorra megjelentek Magyarországon is. Vermes professzor 88 éves volt.

Vermes Géza az oxfordi egyetem első judeológia professzora volt, 1965-ben alapította meg a tanszéket. Tudományos alapon bizonyította be, hogy Jézus valóban élt. Amikor az Oxford Dictionary szerkesztősége felkérte, hogy szótári rövidséggel revideálja Jézus Krisztus személyének meghatározását, Vermes Géza az addigi szöveg helyett, amely szerint Jézus a kereszténység megalapítója, ekként írta át a definíciót: Jézus Krisztus időszámításunk előtt néhány évvel született zsidó prédikátor volt, tanításai alapján jött létre a kereszténység.

Vermes Gézának nem csak a Jézusról szóló könyvei jelentek meg magyarul, hanem 2000-ben az önéletrajza is, 'Gondviselésszerű véletlenek' címmel. Ebben olvashatjuk, hogy makói zsidó családban született, amely áttért a katolikus vallásra. Szülei az egyetlen fiukat katolikus papnak szánták. Szatmáron kezdte meg teológiai tanulmányait. A holokauszt idején Vermes Géza, mint kispap megmenekült, szüleit Auschwitzban megölték. A háború után a tudományos érdeklődésű fiatal papot az egyház Belgiumba, a Louvain-i katolikus egyetemre küldte ösztöndíjasként. Akkor, 1947-ben találta meg egy kecskepásztor egy Holttenger-menti barlangban a kumráni tekercseket, amelyeknek a Jézus-korabeli esszén feliratait Vermes Géza fordította le, erről szóló doktori disszertációja a tekercsekről szóló első jelentős közlés volt.

Vermes Géza a Notre Dame de Sion szerzetesrend papjaként Párizsban volt folyóirat-szerkesztő, amikor megismerkedett egy intellektuálisan is vonzó angol asszonnyal, kilépett a rendből és elvette feleségül. 1957-ben a Newcastle-i egyetem tanára lett, majd meghívták Oxfordba. Hosszas tépelődés után visszatért a zsidó hitre.

Jézus tanításait a Szentírás és az apokrif szövegek alapján elemezte, alakját tudományos részletességgel igyekezett körülírni és elhelyezni mind a judaizmus világában, mind a kereszténység történetében. Vermes Géza a Brit Akadémia tagja volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×