Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Engedett a nyomásnak a Starbucks

Engedett az erkölcsi nyomásnak a Starbucks, és közölte, hogy a következő két évben 20 millió font vállalati adót fizet majd be a brit államkasszába. A globális kávélánc ellen az aktivisták és politikusok is kemény kampányt folytattak, amiért nem Nagy-Britanniában, hanem Írországban fizetett vállalati adót.

A Starbucksnak gyorsan kellett lépnie, nehogy keserű szájízzel nézzen az újév elé Nagy-Britanniában. Miközben ezekben a hideg napokban karácsonyi ízesítésű, fűszeres kávékkal próbálja üzleteibe csalogatni a fogyasztókat, azok és a brit politikusok korántsem szeretettel gondolnak rá.

Az Egyesült Államokban alapított kávézólánc ügyvezető igazgatója, Kris Engskov azt mondta: "történelmi lépésre" szánta el magát, és a következő két évben 20 millió font nyereségadót fizet be, még akkor is, ha esetleg veszteséges lesz.

Összehasonlításul: a Starbucks 14 éves nagy-britanniai jelenléte során mindössze az összeg kevesebb, mint felét fizette be a brit adóhivatalnak.

A hátraarc az intenzív fogyasztói, média és politikai kampánynak köszönhető.

Kormánypárti konzervatív és ellenzéki baloldali politikusok egyaránt bírálták a vállalatot. Igaz, az egyik tory honatya megjegyezte: a mostani lépés olyan, mintha jótékonykodna a cég. A megoldás viszont az lenne, hogy a vállalatok ne úszhassák meg a nyereségadó megfizetését. Korábban egy parlamenti meghallgatáson azzal vádolták a céget, hogy a vállalatok közötti átutalásokkal kerüli el az adófizetést.

A szintén fókuszba került és külföldi telephellyel rendelkező Amazon és Google nem sietett a reakcióval. Ennek az is az oka, hogy a Starbucks kézzel fogható módon jelen van a brit gazdaságban, míg azok jobbára az online térben. A kávézólánc vezetője elmondta: más országokra nem növelik önkéntesen az adófizetést.

Bár a nagy multicégek nem sértik meg a brit adótörvényeket, az utóbbi időben egyre hangosabb, erkölcsi alapú kampány folyik ellenük, amely szerint nem adóznak fair módon a szigetországban. Ennek a nyomásnak engedett most a Starbucks - felismerve a gazdasági érdeket. "Nagy-Britannia a világ legfontosabb eszpresszópiaca" - mondta Kris Engskov.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Alig két évvel első autójának piacra dobása után a Xiaomi már a hazai piacukon is fel akarja venni a versenyt a legnagyobb európai prémiumgyártókkal. A kínai technológiai óriás 2027-ben Németországban kezdi meg az értékesítést, ráadásul nem is egyedül érkezik: mögötte már ott sorakozik az Xpeng, a Li Auto és a Huawei által támogatott Aito is. Az első kínai hullám az alacsonyabb árakról és a gyorsan növekvő eladásokról szólt, a következő viszont már a BMW, a Mercedes és a Porsche legjövedelmezőbb piacát veheti célba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×