Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A csehek megünneplik - a szlovákok nem

Csehországban pénteken emlékeznek meg az egykori Csehszlovákia megalakulásának 93. évfordulójáról. Szlovákiában viszont a mai nap nem ünnep.

Míg Csehországban október 28-a a legfontosabb államünnep és egyben munkaszüneti nap, addig Szlovákiában 16 másik nappal együtt csak emléknapnak számít, és a politikusok is csak ritkán ünneplik meg. Pedig több történész is emlékeztet arra, hogy október 28-a nélkül nem jöhetett volna létre később a független Szlovákia sem.

A közös állam idején Prágában és Pozsonyban is mindig nagy pompával emlékeztek meg a Monarchia romjain létrejött közös országról. 1993-ban, az önálló Szlovákia létrejötte után a pozsonyi törvényhozás törölte október 28-át az államünnepek sorából, azóta csak emléknap.

A csehszlovák állam megalakulásának korábbi évfordulója alkalmából készített felmérésekből kiderül, hogy továbbra is megosztott a szlovák társadalom Csehszlovákia szétválása és Szlovákia önállóságával kapcsolatban.

Csak a szlovák állampolgárok kevesebb, mint fele tudja, hogy 1918. október 28-án kiáltották ki az első Csehszlovák Köztársaságot, míg a csehek túlnyomó többsége ismeri a pontos dátumot - derül ki a Median közvélemény-kutató ügynökség felméréséből, amelyet mind a cseh, mind a szlovák állampolgárok megkérdezésével végeztek.

A szlovák válaszadók csupán egyharmada véli úgy, hogy államünnepnek kellene lennie október 28-ának. A csehek szerint pedig a szlovákok számára nagyobb mérföldkő volt a csehszlovák állam megalakulása, mint amennyire ezt ma értékelik. A magasabb végzettséggel rendelkezők szerint a Csehszlovák Köztársaság a cseh és a szlovák nemzetnek is ugyanannyi pozitívumot hozott, míg az alacsonyabb végzettségűek szerint ez nem így van.

Több szlovákiai jobboldali párt többször is próbálkozott azzal, hogy október 28. a Szlovákiában is államünnep legyen, ám erre nem volt meg a kellő politikai akarat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×