Infostart.hu
eur:
366.08
usd:
321.81
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Lesz-e ellenfele Berényi Józsefnek?

Szombaton tartja országos tisztújító kongresszusát Nagymegyeren a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártja. Eddig csak egy jelölt van az elnöki posztra: Berényi József már korábban bejelentette, hogy ismét megméretteti magát. Az még nem ismert, lesz-e ellenfele.

A jelenlegi elnökön, Berényi Józsefen kívül a járási pártkonferenciákon még Csáky Pál kapott jelölést, ám a volt pártelnök még nem nyilatkozott arról, él-e a felkínált lehetőséggel. Mint ismeretes, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) számára sikertelen tavalyi, júniusi választások után Csáky lemondott tisztségéről, és helyét Berényi vette át.

A Szabad Újságnak adott interjújában Berényi József úgy nyilatkozott, nem tartja jónak az alapszabály által meghatározott elnökválasztási rendszert. A pártelnök szerint nem szerencsés, hogy a kongresszus küldöttei még az utolsó pillanatokban is új elnökjelölteket állíthatnak.

A pártelnök elmondta: örült volna, ha a kongresszus előtt kellő időben kiderül, akad-e más jelölt is a posztra. Csáky Pál a médiának meglehetősen homályosan nyilatkozott arról, mik a további tervei. Küldöttként jelen lesz a szombati kongresszuson, ám azt nem tudni, milyen posztra pályázik majd. Csupán annyit jelzett: nem zárja ki, hogy esetleg részt venne a párt szűkebb vezetésében.

Csáky korábban azt mondta: úgy tervezte, hogy hosszabb ideig távol marad a csúcspolitikától, ám az országban tapasztalható politikai fejlemények alapján nem zárható ki, hogy a parlamenti választások esetleg a tervezettnél korábban lesznek, ezért erre az eshetőségre időben fel kell készülni.

Berényi József úgy véli, hogy a párton belüli megújulásnak folytatódnia kell, ami nem azt jelenti, hogy "a régi politikusaikat le kell fejezni". Inkább úgy kell kialakítani az elnökséget, hogy a régiek mellett viszonylag új arcok is helyet kapjanak abban. Olyanok, akik helyi vagy regionális szinten már bizonyítottak, van támogatottságuk és rátermettségük országos szinten is politizálni.

Elemzők szerint az MKP támogatottsága meglehetősen stabil, a párt jó eredményt ért el a tavalyi helyhatósági választásokon, és van reális esélye arra, hogy legközelebb visszakerüljön a parlamentbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×