Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.94
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Egyre több az egyedülálló anya

Németországban egyre több gyermek nő fel csupán anyja vagy apja mellett. A családügyi minisztérium most közzétett jelentése szerint emelkedőben van azon munkavállaló nők száma is, akik egyedül nevelik gyermekeiket.

Berlinben a kormány legfiatalabb tagja, Kristina Schröder családügyi miniszter kedden terjesztette elő idei jelentését, amelyből kitűnik, hogy jelenleg Németországban minden hatodik gyermek csupán egyik szülője mellett nő fel.

Bő tíz évvel ezelőtt még minden hetedik gyermek nélkülözte anyja és apja együttes gondoskodását.

Mindez együtt jár azzal is, hogy egyre több nő válik családfenntartóvá, és a férj állásának elvesztése folytán gyakran a házasság is zátonyra fut. Az ország nyugati felében lassúbb ez a folyamat, mint az egykori NDK-ban, ott ugyanis a gazdasági helyzet miatt a családfenntartó nők aránya már eléri a 15 százalékot.

A jelentés előterjesztésekor Kristina Schröder hangsúlyozta, hogy az átfogó takarékosság ellenére is elengedhetetlen a szociális juttatások biztosítása, mert csak így lehet elkerülni, hogy a felnövekvő nemzedék egy komoly hányada szegénységbe kényszerüljön.

Jelenleg több mint 1 millió 700 ezer kiskorú részesül állami segélyben, mert eltartójának fizetése a létminimumon mozog.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×