Infostart.hu
eur:
354.33
usd:
309.87
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Elege van a kormányfőnek a köztársasági elnök kapkodásából

"Folytatjuk a megkezdett reformokat" - alapvetően ez az üzenete annak a beszédnek, amelyet Nicolas Sarkozy intézett szerdán a francia választókhoz. Az államfő először szólalt meg nyilvánosan a kormánypárt által a vasárnapi regionális választásokon elszenvedett vereség óta, alapvetően abból a célból, hogy visszaszerezze a jobboldali szavazók bizalmát. A csaknem tapintható feszültség abban is megmutatkozik, hogy megromlott az államfő és miniszterelnöke közötti, eddig mintaszerűnek tartott jó viszony.

"Értem az emberek türelmetlenségét, de a folyamatban lévő változásokat óriási hiba lenne leállítani" - fogalmazott Nicolas Sarkozy, aki a vállalatok versenyképességének erősítésére a szociális terhek és a beruházásokat sújtó adók további mérséklését ígérte. A mezőgazdaságot érintő problémák kezelése kapcsán pedig egyenesen azt mondta: nem fogja hagyni, hogy a jelenlegi európai agrártámogatási politikát egy "spekulációra" épülő új rendszer váltsa fel, és ennek érdekében akár a nyílt konfrontációt is vállalja Brüsszellel szemben.

A köztársasági elnök nagyobb szigort ígért az iskolákban megnyilvánuló, egyre inkább elharapódzó erőszak visszaszorítására, és kilátásba helyezte, hogy ezentúl könyörtelenül megvonják a gyermekek után járó családi támogatást azoktól a szülőktől, akik nem képesek kordában tartani csemetéjüket.

A határozottság azonban nem tudta elfedni a kormánytöbbségen belül tapasztalható feszültségeket. A parlamenti képviselők egy része néhány napja nyíltan lázadozik, de ennél is súlyosabb jelenség, hogy megromlani látszik a viszony az államfő és miniszterelnöke között.

Ez egyebek mellett abban mutatkozott meg, hogy Sarkozy kifejezett kérésére François Fillonnak szerdán este le kellett mondania egy előre bejelentett televíziós interjúját. Az elemzők szerint az államfőnek egyáltalán nem tetszik, hogy a kormányfő egyre népszerűbb a kormánypártban - a keddi frakcióülésen többször és hosszasan, ráadásul állva tapsolták meg a beszédét -, és azt sem nézi jó szemmel, hogy a közvélemény-kutatások szerint a franciák többsége nála alkalmasabb elnöknek tartaná, és 2012-ben szívesen látnák jelöltként az államfői posztra.

A kiszivárgott hírek szerint a lojális és rendkívül flegmatikus Fillonnak viszont az államfő kapkodásából és határozatlanságából, illetve az őt körülvevő, saját megfogalmazása szerint, "bólogató Jánosokból" van elege. Ezek után nem meglepő, hogy egyes hírek szerint a miniszterelnök még maximum hat hónapig lesz a kormány élén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×