Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
tűz lángok
Nyitókép: Pixabay

A NASA tüzet gyújtana a Holdon – szigorúan tudományos céllal

Az amerikai űrügynökség arra kíváncsi, hogyan viselkedik a tűz a jóval kisebb gravitáció mellett, gondolva ezzel a jövőbeli hold- és marsbázis lakóira.

Azt tervezi a NASA, hogy ellenőrzött körülmények között tüzet gyújt a Holdon. Ha a kísérlet megvalósul, ez lesz az első alkalom, hogy az emberiség egy másik égitesten szándékosan hoz létre tüzet – írja az Independent cikke nyomán az Origo.

A Flammability of Materials on the Moon (FM2) nevű projekt célja annak vizsgálata, hogyan viselkedik a tűz a Hold alacsony gravitációs környezetében. Az eredmények fontos szerepet játszhatnak a jövőbeli Artemis-program és a Mars-expedíciók biztonságának növelésében.

Az űrügynökség hangsúlyozta, hogy a tűz lehet az egyik legnagyobb veszélyforrás az űrmissziók során, ezért kiemelten fontos megérteni, hogyan égnek a különböző anyagok a Holdon. Arra is felhívták a figyelmet,

egyes anyagok, amelyek a Földön nem számítanak különösebben gyúlékonynak, a Holdon már alacsonyabb oxigénszint mellett is meggyulladhatnak, ezért nem lehet egyszerűen a földi tapasztalatokra hagyatkozni.

A projekt vezetője, Emily Johnson bizonyos égő anyagokból izzó darabkák válhatnak le, és mikrogravitációban, vagy a Hold gyenge gravitációjában ezek a parázsló részecskék lebeghetnek, és újabb tüzeket okozhatnak.

A lángok meglehetősen másként viselkednek a Földön kívül: míg idelent felfelé nyúlnak, addig mikrogravitációban inkább gömb alakúak. A Hold gravitációja a földi érték körülbelül egyhatoda, ezért ott a lángok átmenetet képeznek a földi és a súlytalanságban megfigyelhető forma között.

A NASA ugyanakkor nem egy hatalmas máglyát készül meggyújtani.

A Hold felszínére egy teljesen zárt, henger alakú égési kamrát küldenek, amelyben pamutból, üvegszálból és akrilból készült mintákat vizsgálnak. Ezt oxigénszenzorokkal, sugárzásmérő műszerekkel és kamerákkal szereli fel, és így figyelik majd a szakemberek, hogy milyen gyorsan terjed a tűz, és hogyan változik a láng viselkedése a holdi környezetben.

A szervezet korábban már végzett hasonló tűzkísérleteket mikrogravitációban, például a Nemzetközi Űrállomáson, de a kutatók szerint a holdi környezetet csak a helyszínen lehet megfelelően modellezni. Az új vizsgálatok eredményei később hozzájárulhatnak az űrhajókban használt anyagokra vonatkozó biztonsági előírások módosításához. Jelenleg azt tervezik, hogy a kísérletet még idén év elején elindítják.

Címlapról ajánljuk
Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×