A tengereken évszázadok óta rendszeresen látnak a hajósok rejtélyes éjjeli fényt, mintha a víz világító tejjé válna – így is hívják: tejtenger. A jelenség hatalmas területeken jelenhet meg, és olykor hónapokig megfigyelhető, akár műholdakkal is.

A tejtenger jelensége nem azonos azzal, amit gyakran a partok közelében tapasztalhat az ember, és amelyet a dinoflagelláták (vízi egysejtűek) mechanikai hatásra kibocsátanak, például az úszó ember karcsapásaira, vagy a hullámverésre. A tejtenger egybefüggő zöldesfehér fénylés, nem függ a víz mozgásától, vagy az abban mozgó tárgyaktól. A fénylés mindig megszűnik akkor, ha a Hold vagy a Nap felkel.

Ennek a biolumineszcenciának a létrejöttéről viszonylag keveset tudnak a kutatók. Annyi tudható, hogy a Vibrio harveyi baktérium tevékenységéhez köthető, de csupán egyetlen esetben vettek eddig vízmintát a tejtengerből, így azt se lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy valóban az abban azonosított Vibrio harveyi érte egyedül a felelős.

A Colorado Állami Egyetem szakemberei 400 évre visszanyúló feljegyzések, illetve modern kori műholdas észlelések alapján összeállították a jelenség eddigi legnagyobb adatbázisát – írta a National Geographic.

Ezek alapján

• legtöbbször az Arab-tenger környékén, illetve Délkelet-Ázsia vizein tűnik fel.
• a jelenség köthető mind az El Niño (ENSO), mint annak nyugatabbi „rokona” az indiai-óceáni dipólus (IOD) tengervíz-hőmérsékleti anomáliáihoz.
• legtöbbször az indiai téli monszun kezdetén vagy a nyár legelején figyelték meg – ezen időszakokban az érintett tengerrészekre a mélyből feláramló, hidegebb víztömegek jellemzőek. Mindezek azt jelzik, hogy a tejtenger a légkör, a tengerek és a bioszféra közös hatásain alapuló jelenség.

Lehetséges, hogy a tejtenger a szén és a tápanyagok áramlásának egy eddig nem sokat tanulmányozott formája. Ez különösen annak fényében tűnik igen valószínűnek, hogy apránkét megértjük, mennyire hatalmas szerepük van a baktériumoknak a globális szén-körforgásban mind a szárazföldeken, mind az óceánokban – magyarázta Justin Hudson, a kutatás vezetője.