Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Image Source/Getty Images

Bevált, ezért piacra dobták a világ első, férgekkel működő ráktesztjét

A hasnyálmirigyrákot mutatja ki, ráadásul korai szakaszban.

Az újfajta módszert a Hirotsu Bio Science nevű japán biotechnológiai cég fejlesztette ki. Ez a világ első olyan szűrőtesztje, ami a betegséget már a korai stádiumban is képes kimutatni, és ami férgeket használ ehhez.

A kutatók 28 éven át vizsgálták a módszer működőképességét, ami azon alapul, hogy a Caenorhabditis elegans nevű fonalférgek szó szerint képesek kiszagolni a rákot, és elindulni felé. A férgek közelségétől azonban nem kell félni: a teszthez vizeletre van szükség, ami mellé a laborban petricsészében helyezik el a férgeket, és figyelik azok reakcióját - írta a hvg.hu.

Most Japánban kerül piacra, jövőre már az USA-ban is elérhető lesz. Háromszázezer emberen vizsgálták a hatékonyságát.

A kutatók szerint rendkívül fontos, hogy a hasnyálmirigyrákot a betegség minél korábbi szakaszában sikerüljön elcsípni, így a teszt nagy segítség lehet abban, hogy javuljon a túlélési ráta.

Egy teszt jelenleg 70 ezer jenbe, vagyis nagyjából 200 ezer forintba kerül, de a cég szerint a későbbiekben csökkenhet majd a termék ára.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×