Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Pxhere

Nemzetközi egyetemista matekversenyt nyert Gáspár Attila

A csapatversenyben az ELTE két gárdája is a legjobbak között végzett ugyanitt.

Az ELTE matematika alapszakának végzett diákja nyerte a 28. International Mathematics Competition for University Students (IMC) elnevezésű, kifejezetten egyetemisták számára megrendezett nemzetközi matematikaversenyt. Gáspár Attila 590 diák közül végzett az első helyen és egyedüliként vehette át a verseny kiemelt első díját, a Grand Grand First Prize-t - tájékoztatta vasárnap az ELTE az MTI-t.

Az egyetem közleménye szerint a járványhelyzet miatt immár második alkalommal online megszervezett matematikaversenyt hagyományosan Bulgáriában, Blagoevgradban rendezik meg minden évben, és az utóbbi időben az egyetemisták egyik legrangosabb nemzetközi versenyévé nőtte ki magát.

Az online megmérettetésen

két egymást követő napon kellett a versenyzőknek négy-négy feladatot megoldaniuk ellenőrzött körülmények között,

majd a szkennelt megoldásokat elektronikusan töltötték föl a verseny szervezői által megadott címre. Az idén 5 kontinens 51 országának 160 egyeteméről 590 hallgató vett részt. A dolgozatokat a csapatok vezetőiből álló nemzetközi csoport javította.

A szombaton véget ért versenyen a lehetséges 80 pontból Gáspár Attila 70 pontot kapott, és ezzel jócskán megelőzte a második helyen végzett, 65 pontos szentpétervári és a megosztott harmadik helyen végzett, 60 pontos orosz, holland, izraeli és lengyel versenyzőket.

A közleményben kiemelték még Matolcsi Dávid teljesítményét is, aki 56 ponttal a megosztott 11. helyen végzett. Mint hozzátették, az ELTE-csapat valamennyi tagja szépen szerepelt.

A 113 csapat - egyéni pontszámok alapján számított - versenyét a Szentpétervári Állami Egyetem csapata nyerte, második lett az izraeli "válogatott", harmadik helyen pedig a krakkói Jagelló Egyetem csapata végzett. Az ELTE két öttagú csapata közül az A csapat az 5., a B csapat pedig a 7. helyet szerezte meg.

A csapatot Ágoston Tamás, a Matematikai Intézet doktorandusza vezette, a verseny egyik fő szervezője pedig idén is Kós Géza, az ELTE Matematikai Intézetének adjunktusa volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×