eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Légi fotó a XIII. században épült, felújított jáki templomról 2014. április 25-én. A hétvégén, április 25. és 27. között ünneplik a Jáki Szent György-monostor megalapításának 800. évfordulóját egy nagyszabású, háromnapos programsorozattal, amelynek célja a templom freskóinak, köztük a főoltárt díszítő, Szent Györgyöt ábrázoló freskó megmentése.
Nyitókép: MTI Fotó: Kászoni László

Megtalálhatták a jáki templom alapítójának csontjait

A régészeti munkálatokat végző szakemberek szerint nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy megtalálták a jáki apátsági templom alapítójának tartott Jáki Nagy Márton csontjait.

Erről Pap Ildikó régész, a helyreállítás alatt álló, román kori műemlék régészeti munkálatainak irányítója nyilatkozott. A szombathelyi Savaria Múzeum munkatársa elmondta: a templombelsőben folytatott régészeti és helyreállítási munkálatok során egy XIII. századi épített téglasírt tártak fel, amely a templommal egy időben épült és egy idősebb, nagy termetű férfi csontjait rejtette.

"Onnan tudjuk, hogy a templommal együtt épült a sír, hogy a déli toronyalj egyik pillére ráépült ennek a sírnak egy részére" – fűzte hozzá a szakember.

Pap Ildikó közölte:

a sírt valószínűleg még az Árpád-korban kirabolták, de a csontok megvannak, így a koponyacsont segítségével később szeretnének egy számítógépes arcrekonstrukciót készíteni,

hogy megismerhessék a férfi arcvonásait.

Kitért arra, a Ják nemzetséghez tartozó Jáki Nagy Mártont az alapító levelek "Öreg Mártonként" említik, valószínűsítik, hogy ő alapította a templomot. Az építkezés valamikor az 1210-es években indulhatott, az 1230-as években tűnik el az írott emlékekből, ezután már csak a gyermekeit említik – fűzte hozzá.

A román kori apátsági templom restaurálására, építészeti felújítására, valamint a látogatóközpont építésére 2017 decemberében hagyott jóvá 2 milliárd forintot a kormány.

A műemléki kutatások és a műszaki előkészítés után a kivitelezési munkálatok tavaly nyáron kezdődtek meg. Tavaly augusztus óta a templom nem látogatható, a tervek szerint 2022 márciusában nyitják meg újra.

A projekt nem csupán a templomra terjed ki, hanem a Szent Jakab-kápolnára, az apáti házra és az apátság egykori gazdasági épületeire is. A látogatóközpont a hajdani Ják nemzetség és a bencés szerzetesek életét mutatja majd be.

Jelenleg is zajlik a templombelső restaurálása, megkezdődött a templomdomb feltárása, és elkészültek a legfontosabb állagmegóvási munkálatokkal.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×