Az Alzheimer-kórra, a memória-zavarral és a magasabb agyi funkciók fokozatos leépülésével és végül teljes elvesztésével járó betegségre az első leírása óta eltelt több mint egy évszázad alatt sem tudtak kutatók ezrei hatékony terápiát kitalálni - közölte az MTI érdeklődésére Palotás András, aki szerint ez nagy részben annak köszönhető, hogy

a mai napig nem értik a betegség lényegét, így nem tudják pontosan, hogy mi ellen is kellene gyógyszert kifejleszteni.

A kutató magyarázata szerint jelenleg az egyik legelfogadottabb nézet az amyloid-hipotézis, amely szerint egy azonos nevű kóros fehérje-darabkának a lerakódása okozza az idegsejtek pusztulását. "Bár azóta kiderült, hogy ez a molekulalánc igen fontos funkciót tölt be a normális agyi működésben, ráadásul az ellene irányuló humán terápiás vizsgálatok az elmúlt évtizedekben mind csúnya kudarcba fulladtak, erős kutatói lobbi miatt még mindig az amyloidot hibáztatják az Alzheimer-kór kialakulásáért, pedig több tanulmány számolt be arról, hogy az amyloid-kicsapódás nem a betegség oka, hanem az elbutulást kiváltó eddig ismeretlen folyamat következménye" - részletezte a kutató.

A jelenleg elérhető gyógyszerek csak tüneti kezelést nyújtanak: esetleg kicsit lelassítják a progressziót, de semmi esetre sem állítják meg a folyamatot, visszafordítani pedig egyáltalán nem tudják. Ráadásul ezek a jelenleg is forgalomban levő törzskönyvezett szerek a betegek csak egy részében eredményesek, sok mellékhatással rendelkeznek, és a demencia előrehaladásával elvesztik hatékonyságukat - tette hozzá.

Ezek alapján úgy döntöttek, hogy más irányból közelítik meg a problémát. "Ha az amyloid már lerakódott, akkor már az idegsejtek sem tudnak megfelelően működni: egyebek mellett az energiaellátásuk sérül, aminek hatására a sejtek "éheznek", majd elhalnak. Ha viszont a "koplaló" neuronokat alternatív úton el tudjuk látni a szükséges tápanyagokkal, akkor az amyloid vagy egyéb kóros anyagok jelenléte ellenére is életben tudjuk tartani azokat" - magyarázta a kutató, hozzátéve, hogy mindez kiemelten fontos, hiszen az agy nem képes a saját sejtjeit pótolni: a neuron-vesztés visszafordíthatatlan, és ha ez nagy területet érint, akkor idővel megjelennek a klinikai tünetek.

Az agy nem tud önmagának tápanyagot előállítani, ezért azt más forrásból (a test más részeiből) kell biztosítani. Ha azonban ezek a normális élettani folyamatok sérülnek, akkor sem helyből, sem máshonnét nem kapnak "üzem-anyagot" az idegsejtek.

Ennek a problémának a megoldására a kutató évekkel ezelőtt egy "vakmerő ötlettel" állt elő, amely abból ered, hogy cukrot, mely a neuronok egyetlen energiaforrása, a növények folyamatosan termelnek.

Ezen gondolatmenet alapján a több mint 15 éve szorosan és sikeresen együttműködő magyar-angol-amerikai-orosz-brazil kutatócsoport a biológiai modellezések során gyakran használt alacsony szintű mohákat együtt nevelt emberi sejtekkel. "Meglepetésünkre nagyon is "jól kijöttek" egymással, sőt egyebek mellett különböző hőmérsékleti, fény, tápanyag-ellátottsági viszonyokban is "vígan" életben maradtak bármiféle morfológiai vagy funkcionális elváltozás/károsodás nélkül" - magyarázta Palotás András, hozzátéve, hogy genetikai módosításokkal rá tudják továbbá venni a mohákat, hogy kifejezetten milyen anyagot termeljen a neuronok (vagy éppen a test bármely szövete) számára.

A növényi sejt, jelen esetben a moha, fény hatására folyamatosan és "önműködően" glükózt (és szükség esetén egyéb anyagokat is) termel, mely a szervezet minden sejtje számára nélkülözhetetlen energiaforrás, mondhatni egy univerzális "üzemanyag".

Az alapkutatási eredmények alapján jelenleg rágcsálókon azt vizsgálják, hogy a bőr legfelső rétegei alá befecskendezve mennyire marad stabil a növény-állat kapcsolat, illetve milyen hatékonyan tudnak ott is fotoszintetizálni a mohasejtek.

A kutató magyarázata szerint

az emberi lét eleve nagymértékben függ a velünk szorosan együtt élő baktériumoktól is.

Példaként említette, hogy a szervezet létfontosságú K-vitamint nem tud előállítani: azt kizárólag a bélben lévő mikroorganizmusok termelik a számunkra. Mint írta, a mikroorganizmusok egy bonyolult, de kiegyensúlyozott életközösséget alkotnak a szervezetünkben. Kedvező hatásuk során vitaminokat termelnek a számunkra, segítenek a táplálék lebontásában, részt vesznek az anyagcserénkben, sőt még testünk védekező-mechanizmusaira és az immunrendszerünk fejlődésére is pozitív hatással vannak. Mindezeken túl bizonyos baktériumok számos bioaktív molekulát is termelnek, melyek közül néhány teljesen megegyezik az idegsejtek közötti kommunikáció során használt egyes közvetítőanyagokkal.

"Természetesen még hosszú út áll előttünk, hogy ebből valóban az emberiség javát szolgáló eljárást sikerüljön kidolgozni, de a biztató kezdeti eredmények ismeretében erre az elkövetkezendő években minden esély adott" - vélte Palotás András.

A kutató szerint ha beválik a módszer, akkor ez egy olyan felfedezés, amelyet továbbfejlesztve nemcsak gyógyíthatatlan idegrendszeri metabolikus betegségek kezelésére adhat teljesen új lehetőséget, de az egész emberiséget érintő kihívásokra is megoldást nyújthat.

A kutatásról szóló közlemény a Journal of Alzheimer's Disease című tudományos folyóiratban jelent meg.