Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay

Meglepő adat a bitcoinról

A bitcoin kriptovaluta a számítógépek akkora teljesítményét veszi igénybe, olyan mennyiségű energiát használ fel, hogy szén-dioxid-kibocsátása nagyobb, mint Jordániának - állapította meg egy német tanulmány.

A Müncheni Műszaki Egyetem kutatói Christian Stoll vezetésével kiszámították, mekkora a bitcoin ökológiai lábnyoma. A 2018 novemberi állás szerint azoknak a számítógépeknek, amelyek bitcoint állítanak elő, évente mintegy 45,8 billió (ezermilliárd) wattórára van szükségük.

A tanulmány szerint ez évente 22-22,9 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával jár,

ez Jordánia és Srí Lanka éves kibocsátása között helyezkedik el - írták a Joule című szaklap friss számában.

A bitcoin elektromos fizetőeszközt, melyet bankrendszeren kívül, közvetítő intézmény nélkül bocsátanak ki, egy Nakamoto Szatosi álnevű ember találta ki 2008-ban. Megbízhatóságáról és a biztosításról a blokklánc nevű technológia gondoskodik.

2017-ben járt a csúcson, akkor 1 bitcoin majdnem 20 ezer dollárt (5,7 millió forint) ért.

Hogy ne kerüljön túl sok bitcoin a piacra, bonyolult kriptográfiai feladványokat kell megoldani, vagyis "bányászni" kell a kriptovalutát, mint a nemesércet.

Az elmúlt években egyre komplexebb feladatokat kell megoldani ahhoz, hogy a bitcoinblokklánchoz új blokkot adhassanak.

2011 januárjában egy bitcoinbányász egy akkori, úgynevezett grafikai processzorral dolgozva arra számíthatott, hogy naponta több mint két blokkot talál. Tavaly novemberben ugyanez a bányász - a 2011-es technológiával - az egyre nehezedő feladványok miatt azzal számolhatott, hogy nagyjából 472 ezer évente talál egy blokkot.

A legnagyobb teljesítményű bányászrendszer várhatóan 21 évente talál egy blokkot.

Blokkonként 12,5 bitcoinnal számolva naponta 1800 bitcoint bányásznak.

Stoll és kollégái a a bitcoinbányászathoz való hardverek gyártóinak adatait használták, hogy az energiafelhasználást kalkulálják.

A szerverek, a készülékek és a bányászokat összekötő internetcsomópontok IP-címei alapján kinyomozták a bányászszámítógépek székhelyeit.

A székhelyek energiaellátásának összetétele alapján kiszámolták a számítógépes "bányásztanya" szén-dioxidlábnyomának nagyságát, kalkuláltak a hűtésigénnyel és a kiegészítő eszközökkel is.

Megállapították, hogy a bitcoinok nagy részét Izlandon bányásszák, ahol az áramot nem fosszilis forrásokból állítják elő.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×