A csillagot, amelynek a kutatók az Ikarus becenevet adták, csak az úgynevezett gravitációslencse-hatásnak köszönhetően sikerült észlelni, ugyanis a fénye normális körülmények között túl gyenge lenne ahhoz, hogy elérjen a földi megfigyelőállomásokig - közölte a kutatásban részt vevő Genfi Egyetem.

Gravitációslencse-hatás olyankor keletkezik, ha egy nagytömegű objektum, például egy galaxis halad el a csillag és a megfigyelő között. A galaxis tömege felerősíti a csillag fényét, így az jobban észlelhetővé válik a földi megfigyelő számára.

Az amerikai Minnesotai Egyetem, a svájci Genfi Egyetem és az ugyancsak svájci Lausanne-i Egyetem kutatóit egy, a Földtől 5 milliárd fényévre lévő galaxishalmaz segítette hozzá, hogy a nagyfelbontású Hubble-űrteleszkóppal "meglássák" a csillagot.

"Első ízben figyeltünk meg olyan csillagot, amely tőlünk kilenc milliárd fényévre található. Az Ikarus legalább 100-szor olyan messze van, mint az eddig tanulmányozott legtávolabbi csillag, nem számítva a szupernóva-robbanásokat" - idézi a Genfi Egyetem közleménye Jean-Paul Kneib professzort, a Lausanne-i Egyetem csillagászát.

Az Ikarus, hivatalos nevén MACS J1149 2223 Lensed Star 1 esetében a galaxisok a várt 600-szoros helyett 2000-szeresen erősítették fel a csillag fényét, ezért a tudósok úgy gondolják, hogy a gravitációslencse-hatást nem egyedül a galaxisok okozták, hanem például egy másik csillag is.

Tudósoknak nagy szerencse, ha megfigyelhetnek egy ilyen ritka jelenséget. "Rendkívül sok információt gyűjthettünk a csillagról és környezetéről. Az Ikarusról megállapíthattuk például, hogy egy kék óriáscsillag, amelynek fénye több ezerszer erősebb a Napénál" - mondta Antonio Cava, a Genfi Egyetem csillagásza.