Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
324.43
bux:
143874.26
2026. október 15. csütörtök Teréz

Népszámlálás volt az ürgéknél, meglepő az eredmény

Stabil az ürgepopuláció a bugaci pusztán a számlálás előzetes adatai szerint - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a park munkatársai és a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola 88 tanulója három nap alatt fésülték át a bugaci pusztát, hogy számba vegyék az összes ürgelyukat. Eddig ilyen alaposan még nem térképezték fel az ürgekolóniák térbeli elrendeződését, így ez lehet a viszonyítási alapja a jövőbeli felméréseknek is.

Az ürge (Spermophilus citellus) korábban olyan nagy számban élt az országban, hogy mezőgazdasági kártevőnek számított. Élőhelyük drasztikus csökkenése miatt azonban már fokozottan védett fajjá lett az egykori kártevő - áll a közleményben.

Emlékeztetnek arra is, hogy a kis rágcsáló több ritka ragadozómadár, mint például a kerecsensólyom és a parlagi sas egyik fő tápláléka. Az ürgelyukak menedéket jelentenek a nappali hőség elől a puszta hüllőinek és kétéltűinek, ami valószínűleg kulcsfontosságú fennmaradásuk szempontjából. Az ürgék földalatti járatai a talaj vízháztartását is kedvezően befolyásolják, és eltűnésükkel a pusztai gyepek fajösszetétele is átalakulhat.

Az ürge a rövidfüvű puszták állata, ahol rendszeres a legeltetés vagy a kaszálás. A legeltetéses állattartás visszaszorulásával élőhelyeinek nagy része eltűnt. Magyarországtól nyugatra és északra már csak töredékállományai találhatók - hívják fel a figyelmet.

Címlapról ajánljuk
Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Csütörtökön kezdődik az uniós állam- és kormányfők tanácskozása, amelynek központi témája a magas energiaárak lesznek, és ezzel összefüggésben az európai gazdaság versenyképessége is a tét. Brüsszelben van Magyar Péter miniszterelnök is, aki majd Volodimir Zelenszkijjel is találkozik pénteken.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×