Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
324.6
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Kiderült: a balszerencse a felelős a rákért

Kiderült: a balszerencse a felelős a rákért

Világméretű vizsgálat erősítette meg, hogy a rákhoz vezető génmutációk nagyjából kétharmadáért a biológiai balszerencse a felelős, és a kialakulásuk zöme nem a környezethez vagy az életstílushoz kapcsolható.

Az egészségügyi szakemberek gyakran hivatkoznak arra, hogy a tumorok kialakulása a helytelen táplálkozással, a testmozgás hiányával vagy a szülőktől örökölt hibás génekkel magyarázható.

Az amerikai Johns Hopkins Egyetem tudósai, Bert Vogelstein és Cristian Tomasetti azonban egy 2015-ös vizsgálat során a szövetek regenerálódásában talált magyarázatot a rák kialakulására.

A kutatók akkor csak az amerikai lakosságra fókuszálták a vizsgálatukat és kimutatták, hogy a rákot okozó mutációk kétharmadát a sejtosztódás során fellépő véletlen hibák váltják ki, ami kívül esik az emberi befolyáson.

A Science című tudományos folyóiratban közölt mostani tanulmányuk elkészítésekor a páros

a világ 69 országára kiterjedően vizsgálta a rákos megbetegedések előfordulását.

A 4,8 milliárd embert - vagyis a bolygó népességének kétharmadát - lefedő elemzés során a kutatók egy sor különböző környezeti tényezőt vettek számításba a tumorok kialakulását illetően, míg az Egyesült Államokra vonatkozó korábbi tanulmányukban a környezeti tényezők viszonylag szűk körével volt dolguk.

A mostani vizsgálatuk során 32 ráktípushoz kapcsolódó mutációkat elemeztek, és megállapították, hogy

az esetek 66 százalékában a sejtosztódás során bekövetkező véletlen hibák, 29 százalékban a környezeti hatások és az életmódbeli tényezők, 5 százalékban pedig az öröklött gének a felelősek a mutációkért.

A hasnyálmirigyrákot okozó mutációk 77 százaléka írható például a biológiai balszerencse, 18 százaléka a környezeti és életmódbeli tényezők, úgy mint a dohányzás, és 5 százalékuk az öröklött gének számlájára. A prosztata-, az agy- vagy a csontrák esetében a mutációk több mint 95 százalékát okozzák a sejtosztódás során fellépő véletlen hibák.

A tüdőrák esetében azonban más a helyzet:

ilyenkor a mutációk 65 százaléka a környezeti tényezőkre, elsősorban a dohányzásra, 35 százalékuk a balszerencsére vezethető vissza. 

Kiderült: a balszerencse a felelős a rákért

Az öröklött tényezők pedig nem játszanak szerepet a tüdőrák kialakulásában.

"Azt reméljük, hogy ez a kutatás vigaszt nyújt annak a több millió páciensnek, aki annak ellenére rákkal küzd, hogy szinte tökéletes életet él, vagyis nem dohányzik, kerüli a fényvédők nélküli napozást, egészségesen táplálkozik, rendszeresen sportol, egyszóval minden olyat megtesz, amiről jelenleg úgy véljük, hogy a rák megelőzését szolgálja, de még így is megbetegedett" - húzta alá Vogelstein.

"Nekik meg kell érteniük, hogy az a ráktípus, amelyben szenvednek, nem volt megelőzhető" - tette hozzá a szakember.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×