Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.71
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Egy kitöltött szudoku-feladvány.
Nyitókép: Unsplash

Domináltak a kínaiak a 19. Szudoku-világbajnokságon, magyar bronzérem is született

A nemzetközi megmérettetésen Magyarország egyetlen rejtvényfejtő-világbajnoka, Madarassy Pál ért el dobogós helyet az ötven éven felüliek kategóriájában.

Egyéniben egy 22 éves kínai versenyző nyerte a 19. Szudoku-világbajnokságot az indiai Kolkatában, a csapatversenyben ismét a kínai válogatott győzött, míg az 50 éven felüliek kategóriájában Madarassy Pál a harmadik helyet szerezte meg – közölte Kasparek Éva, a Rejtvényfejtők Országos Egyesületének (ROE) elnöke szerdán.

A World Puzzle Federation (Rejtvény Világszövetség) kétnapos versenyén 32 ország 153 versenyzője indult. A tíz egyéni és öt csapatforduló alatt összesen több mint 125 rejtvényen keresztül mérkőztek meg egymással a résztvevők.

A versenyre kilencfős magyar delegáció utazott. A csapat vázát – többfordulós válogatóverseny eredményeként – a tavalyi egri világbajnokság szervezői-rejtvénykészítői alkotják, akik idén újra a versenyzői oldalon vesznek részt. Kasparek Éva tájékoztatása szerint

az egyéni versenyt a kínai Ming Letian nyerte, a dobogóra rajta kívül egy kínai és japán játékos állhatott fel, a legjobb magyar, Gyimesi Zoltán a 22. lett.

A csapatversenyben a kínai válogatott fölényesen védte meg világbajnoki címét az amerikai és a japán csapat előtt. A magyar válogatottnak az egyik csapatfordulóban sikerült mindenkit maga mögé utasítania, de összesítésében így is csak a 11. helyen végeztek, a csapat tagjai Gyimesi Zoltán, Madarassy Pál, Kovács Benedek és Herke György voltak.

Az 50 éven felüliek egyéni versenyében azonban szép magyar siker született: bronzérmet nyert Madarassy Pál, aki Magyarország egyetlen rejtvényfejtő-világbajnoka, és még 2007-ben szerezte meg a bajnoki címet.

A tájékoztatás szerint a rejtvények között a jól ismert klasszikus szudokukon kívül változatos variációk is megjelentek.

Az egyik csapatfordulóban például a játékosoknak bekötött szemmel, vakon kellett rejtvényt fejteniük, amelynek az alapja az indiai mitológia egyik alakja, Gandhári, aki Dhritaráshtra vak király feleségeként szeretete és tisztelete jeléül élete végéig bekötötte a szemét, hogy átérezhesse férje fájdalmát.

Ahhoz, hogy a résztvevők is átérezhessék az áhítatos királyné áldozatának súlyát, ebben a csapatfordulóban bekötött szemmel kellett megoldaniuk egy 6x6-os szudokut, ahol a számjegyeket a dominókról ismert, itt térben kitapintható pöttyök szimbolizálták, és a játékosoknak a hiányzó számokat is ilyen, a papírlapról kidomborodó pöttyökkel kellett megadniuk.

Kasparek Éva elmondta: a versenysorozat csütörtökön a logikai rejtvények világbajnokságával folytatódik, amelyen három napon keresztül fejtenek a versenyzők változatos rejtvényeket.

A következő világbajnokságot október 24-31. között a franciaországi Nantes-ban rendezik meg, amelyre a válogatóversenyt tavasszal írja ki a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×