Infostart.hu
eur:
364.09
usd:
325.47
bux:
144096.4
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A Pluto távoli testvérét vizsgálták magyar kutatók

A Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójaként azonosították a 2007 OR10 jelű égitestet a Kepler és Herschel űrtávcsövek mérései alapján magyar csillagászok.

A 2007 OR10 a Naprendszer legnagyobb ismert, de névvel még nem rendelkező égitestje. A Neptunuszon túli tartományban kering, és jelenleg még a Plutónál is mintegy háromszor messzebb tartózkodik a Naptól. A mostani mérések előtt szinte semmit sem tudtak róla azonkívül, hogy nagyon vörös a felszíne. A Kepler űrtávcső K2 küldetése egyedülálló módon lehetővé tette, hogy tíz napon át megszakítás nélkül megfigyelhető legyen ez a lassan mozgó égitest - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.

A Kepler űrtávcső célja eredetileg más csillagok körül keringő bolygók keresése volt. A K2 misszióban továbbra is fontos szerepet kap ez a terület, de az űrtávcső immár számos egyéb, naprendszerbeli égitestre is rálát, amit a magyar kutatók ki is használtak.

"A K2 által megfigyelt nagyszámú főövi és Neptunuszon túli kis égitest lehetővé tette, hogy kifejlesszünk egy szoftvercsomagot, amellyel a lassú naprendszerbeli célpontok fényváltozásait vagyunk képesek hatékonyan mérni. Ezzel képessé váltunk arra, hogy a Kepler által észlelt leghalványabb objektumok fényességét is nagy pontossággal és példa nélküli időbeni lefedettséggel tudjuk követni" - mondta el Pál András (MTA CSFK / ELTE), az eredményeket az Astronomical Journal folyóiratban bemutató cikk vezető szerzője és a szoftver kifejlesztője.

Módszerével egyértelműen azonosítani lehetett a 2007 OR10 forgásából adódó fényváltozásokat, amely meglepően lassúnak, 45 órásnak mutatkozott. A kutatók a látható fényben mért adatok mellett az európai Herschel űrtávcső infravörös hullámhosszakon készült méréseit is felhasználták az égitest vizsgálatához. A két űrtávcsővel a törpebolygó által visszavert, illetve az általa elnyelt, majd hősugárzásként visszasugárzott napfény arányát is meg lehetett határozni.

"A látható és infravörös fényű mérések kombinálásával egyszerre tudtuk meghatározni a méretet és a fényvisszaverő képességet. Ezekből kiderült, hogy a 2007 OR10 jóval nagyobb, mint eddig gondoltuk, és valójában a harmadik legnagyobb ismert törpebolygó a Naprendszerben a Pluto és az Eris után" - mondta el Kiss Csaba (MTA CSFK), aki a Herschel Neptunuszon túli égitesteket felmérő programjában is részt vett.

A kutatók számításai alapján az égitest átmérője 1535 kilométer, ami mintegy 250 kilométerrel több az eddigi értéknél. A nagyobb méret egyben jóval sötétebb felszínt is jelent. A 2007 OR10 a napfénynek kevesebb, mint 10 százalékát veri vissza, szemben a többségre, így a Plutóra és az Erisre is jellemző 50-90 százalékkal.

A Kepler űrtávcső a meghibásodását követően éppen két évvel ezelőtt állt újra munkába, és kezdte meg új küldetését, amelyben 70-80 napig figyel meg egy-egy adott égterületet. Az elmúlt két év alatt kiderült, hogy a kényszer szülte program új magasságokba emelte az űrtávcsövet.

"A K2 felbecsülhetetlen értékké vált az asztrofizika szinte minden területén, az exobolygóktól a csillagok fizikáján át az extragalaktikus és naprendszerbeli vizsgálatokig. A Keplert más csillagok körüli bolygók felfedezésére tervezték, nem közeli, mozgó objektumok követésére, de az általunk javasolt megfigyelési módszerek segítségével a Naprendszerben is látványos eredményeket tudtunk általa elérni" - mondta Szabó Róbert (MTA CSFK), aki a kis égitestek mellett elsősorban változócsillagokat kutat a Keplerrel.

A magyar kutatók cikke szabadon elérhető formában pedig ezen a címen - http://arxiv.org/abs/1603.03090 - olvasható.

Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
4 éve sztár a magyar tőzsde - Ugye, hogy megérte magyar részvénybe fektetni!

4 éve sztár a magyar tőzsde - Ugye, hogy megérte magyar részvénybe fektetni!

Az ukrajnai háború kitörését követően világszerte nagyot estek a világ tőzsdéi, az azt követő energiaválság még lejjebb nyomta az árfolyamokat. 2022 októberében viszont azóta is tartó rali indult el, amiben nagyot mentek nemcsak a vezető amerikai részvénypiacok, de több ázsiai tőzsde és még a régiónk is. A magyar piac kiemelkedően teljesített az elmúlt négy évben, sőt van olyan lista, ahol a magyar piac világbajnok. Négy éves lett a bika piac, megnéztük, mi hajtotta a világ tőzsdéit, hol lehetett igazán nagyot nyerni vagy bukni, és miért tették jól azok, akik a magyar részvényekre fogadtak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×