Infostart.hu
eur:
365.19
usd:
326.78
bux:
143089.68
2026. október 12. hétfő Miksa

Több száz éves sziklafaragványokkal nyitott a kínai Tacu múzeuma

Csaknem 1000, világörökséggé minősített több száz éves sziklafaragvánnyal nyitotta meg kapuit a délnyugat-kínai Csungking városhoz tartozó Tacu település múzeuma - közölte a helyi média.

A múzeum, amely 6500 négyzetméteren terül el, digitális és multimédiás eszközök felhasználásával bemutatja a sziklarajzok rekonstruált történetét, valamint az úgynevezett "örökségvédelmi erőfeszítéseket", amelyek között szerepel például az ezerkarú Csiensou Kuanjin bódhiszattva szobrának helyreállítása.

A Déli Szung-dinasztia (1127-1276) idején, vagyis körülbelül 800 éve alkotott mű helyreállítása 7 éven át tartott, az idén végeztek vele. Az évszázadok során színei megfakultak, a helyenként borításként használt aranyfólia lepergett róla, repedések keletkeztek rajta, 2007-ben egyik ujjának egy darabja is levált.

Tacuban, illetve környékén az első alkotások 647-ben születtek a hegyoldali sziklákon, majd intenzíven a 11. és a 13. század közepe között a Nan-hegy oldalában kitűnő technikával szebbnél szebb szobrok tízezrei készültek. A szakértők fontosnak tartják, hogy e helyen a buddhizmus, a taoizmus és a konfucianizmus képviselőit egyaránt megjelenítették.

Összesen több mint 50 ezer különálló sziklafaragás maradt fenn a környező barlangokban. 1999-ben az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO felvette őket a világörökségi listájára.

Címlapról ajánljuk
„Fél év, nem jött sem macskaadó, sem atomháború” – Magyar Péter parlamenti beszéde
cikkünk frissül

„Fél év, nem jött sem macskaadó, sem atomháború” – Magyar Péter parlamenti beszéde

A miniszterelnök napirend előtt a parlamentben felidézte, mit mondott napra pontosan fél évvel ezelőtt Orbán Viktor gratulációjára a választási győzelem estéjén. Megköszönte a figyelmet, az aktivitást, a kíváncsiságot, az energiát és a vitákat, mert szerinte ez a legfontosabb lépés Magyarország gyógyulása felé az úton. Jövő héten érkezik a jövő évi költségvetés.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, feltételt szabott a külügyminiszter Ukrajnának

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, feltételt szabott a külügyminiszter Ukrajnának

A kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata szakértők szerint túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×