Infostart.hu
eur:
363.71
usd:
314.88
bux:
149713.67
2026. augusztus 14. péntek Marcell

A kutyák nem szeretik azokat, akik utálatosak gazdájukkal

A kutyák nem szeretik azokat az embereket, aki utálatosak gazdájukkal, és ételt sem fogadnak el olyantól, aki semmibe veszi gazdájukat - derítették ki japán kutatók.

A Kiotói Egyetem szakemberei szerint ez azt jelenti, hogy az ebek képesek arra, hogy szociálisan együttműködjenek, ez a képesség csak a fajok igen kicsiny számára jellemző, leginkább az emberre és más főemlősökre.

Fudzsita Kazuo professzor kutatócsoportja 18 kutyát tesztelt három csoportban szerepjátékokon keresztül, amelyek során az ebek gazdáinak ki kellett nyitni egy dobozt. Mindhárom csoportban a gazdit két ember kísérte, akiket a kutya nem ismert korábbról.

Az első csoportban a gazdi segítséget kért a két idegen egyikétől, aki azonban elutasította őt.

A másodikban kért és kapott is segítséget az egyik illetőtől. Mindkét csoportban a harmadik személy semleges maradt, nem utasította el a segítséget, és nem is vett részt a segítségnyújtásban.

A harmadik, kontrollcsoportban, egyik illető sem lépett kapcsolatba vele.

Miután a kutyák végignézték a dobozok kinyitását, ételt ajánlott nekik a szobában tartózkodó két ismeretlen.

Azok a kutyák, amelyek végignézték, hogy gazdijukat elutasítják, nagyobb valószínűséggel fogadták el a kaját a semleges személytől, és semmibe vették a kínálást attól, aki elutasította - mondta el Fudzsita.

Azok a kutyák, amelyek gazdája segítséget kapott, és azok a kutyák, amelyeknek gazdája nem lépett kapcsolatba az idegen személyekkel, nem részesítette előnyben a két idegen egyikét sem.

Először fedeztük fel azt, hogy a kutyák képesek szociálisan és emocionálisan értékelni az embereket függetlenül közvetlen érdekeiktől. Ha a kutyák kizárólag önérdekből cselekedtek volna, nem lett volna különbség a csoportok között és nagyjából azonos számú állat fogadta volna el az ételt minden egyes személytől.

"Ez a képesség kulcstényező a magas szinten együttműködő társadalom építéséhez, és ez a tanulmány azt mutatja, hogy a kutyák ezt a képességet képesek megosztani az emberrel" - magyarázta Fudzsita.

Ez a jellemvonás a gyermekeknél mintegy hároméves kor körül jelentkezik - írták a kutatók tanulmányukban, amely az Animal Behaviour tudományos folyóirat júniusi számában fog megjelenni.

Fudzsita megjegyezte, hogy ez a magatartás nem jellemző valamennyi főemelősre. "Végeztek egy hasonló tanulmányt a legelterjedtebb dél-amerikai majommal, az apella csuklyásmajommal, amelyek bírnak ezzel a képességgel, de nincs bizonyíték arra, hogy a csimpánzok előnyben részesítenének bárkit, hacsak nem származik közvetlen hasznuk belőle - tette hozzá a professzor.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Elárulta a kormány, mi történt a horvát erdőtűzben érintett magyarokkal

Elárulta a kormány, mi történt a horvát erdőtűzben érintett magyarokkal

Legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtüzek által sújtott területekről. Egyikük könnyebb sérülésekkel kórházba került, a többiek biztonságos elhelyezéséről és ellátásáról a helyi hatóságok gondoskodnak. A bajba jutottak kimentését, elszállásolását és hazajuttatását a külképviselet mellett Magyarországról indított kisbuszok, valamint a helyszínen tartózkodó magyar rendőrök is támogatják – derült ki Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter Facebook-bejegyzéséből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×