Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
315.08
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Ismeretlen kultúra településének nyomaira bukkantak Hondurasban

Ismeretlen kultúra településének nyomaira - szobrokra, terekre, földsáncokra és egy piramisra - bukkantak régészek Honduras északkeleti részének esőerdeiben.

A La Mosquitia régió őserdejében talált különleges leletek egyszerűen kiállnak a földből - írta a National Geographic című magazin. A szakemberek a protokoll szerint egyelőre nem mozdítják el helyükről a tárgyakat és megmaradt emlékeket.

A helyszín szinte teljesen érintetlen. A régészek nem árulták el a pontos helyet, tartva a fosztogatók pusztításától. A kőből készült ünnepi ülőhelyek, kígyókat, keselyűket ábrázoló állatmintákkal díszített edények és szobortöredékek között az egyik legkiemelkedőbb lelet egy szoborfej, amely egy félig ember, félig jaguár misztikus lényt ábrázol.

Christopher Fishernek, az amerikai Coloradói Egyetem régészének becslése szerint a tárgyak az időszámítás utáni 1000-1400 körüli időkből származnak. Ellentétben az egykor szintén ebben a régióban élt majákkal, erről a kultúráról semmit sem tudnak a szakértők.

Hondurasban évszázadok óta mesélik generációról generációra a fehér városról, azaz a majomisten városáról szóló legendát, amely Hernán Cortés hódítóig nyúlik vissza, aki hatalmas gazdagságot sejtett ott.

A most leírt település konkrét nyomaira először 2012-ben bukkantak légi felvételek segítségével. A Houstoni Egyetem kutatói kisrepülővel repültek végig a La Mosquitia régió felett, lézersugarakkal pásztázva végig a talajt. A visszaverődött sugarak alapján készítették el a terület felszíni szerkezetének képét. A szakértők egyenes és derékszögű struktúrák után kutattak, amelyek csak emberi kéztől származhatnak.

Az expedíció után a tudósok abból indulnak ki, hogy nemcsak egyetlen városra, hanem egy egész elsüllyedt civilizáció maradványaira bukkantak.

Nikolai Grube német Amerika-kutató azonban óva int messzemenő következtetések levonásától. "Kultúráról onnantól lehet beszélni, ha több falu hálózatát fedezik fel. A fehér város név is félrevezető, hiszen inkább faluról van szó. Ez biztosan nem a fehér város, inkább egy nagyobb egykori település fontos régészeti lelete, amely feltehetően egy társadalmi vezető székhelye lehetett" - fogalmazott Grube.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×