Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.71
bux:
150104.01
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Száz tudós ugrott a százlábúnak - Egy tudósra hány láb jutott?

A százlábú genetikai térképét készítette el egy több mint száz tudósból álló nemzetközi kutatócsoport. Felfedezték, hogy az állatnak nincsenek a fényérzékelést, se a biológiai órát kódoló génjei. Sőt, nincs 100 lába sem!

Az észak-európai százlábú (Strigamia maritima) genomját feltérképező, 12 ország tudósaiból álló csoport megállapította: az állatnak körülbelül 15 ezer génje van, mintegy 7 ezerrel kevesebb, mint az embernek.

A PLoS Biology szaklapban közzétett tanulmány szerzői szerint úgy tűnik, a százlábúnál hiányoznak az állatok biológiai óráját kódoló gének, és nincs egyetlen, csak a látással összefüggő génje sem.

"A százlábú a föld alatt él és nincs szeme, nem meglepő tehát, hogy a fény érzékelésében résztvevő gének nagy része hiányzik. Minden bizonnyal mégis van valamilyen alternatív módjuk arra, hogy megérezzék, ha fény éri őket, mert ilyenkor el akarnak bújni" - mondta Michael Akam, a Cambridge-i Egyetem zoológusa, a kutatás egyik vezetője.

Hozzátette: érdekes, hogy nincs biológiai órája, vagy ha van is, erősen különbözhet attól, amit más állatok használnak.

Nevével ellentétben a százlábúnak sosem volt pontosan száz lába. A part menti élőhelyeken előforduló Strigamia maritima lábpárjainak száma 45 és 51 között van, mindig páratlan szám.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartottal első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter miniszterelnök adott tájékoztatást a csütörtök délutáni kormányszóvivői eseményen, ahol a legfontosabb téma a Paksi Atomerőmű körül kialakult alacsony Duna-vízszintből fakadó probléma kezelése volt. A további kormánydöntésekről külön nyilvános eseményt terveznek. A beruházást kiemeltté nyilvánította a kormány, holnap reggelre mindkét bárkát a helyére rögzítik és szükség esetén elindul a folyamatos süllyesztés. A sajtótájékoztatón elhangzott: a fenékküszöb létrehozásával a cél, hogy a Duna vízszintjét legalább 50 centiméterrel megemeljék, ezzel sikerülhet elérni, hogy a Paksi Atomerőmű minden blokkja újrainduljon. Ez egy állandó (fenékküszöb) és egy rásegítő megoldás (bárkasüllyesztés) a havariahelyzetre - ismertette Magyar Péter. A Portfolio a helyszínről élőben tudósít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×