Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Sikert ért el egy debreceni diák pókerrobotja

Második helyezést ért el a 19 éves Hegyesi Donát Sándor debreceni diák szórakozásra és készségfejlesztésre egyformán alkalmas pókerrobotja az amerikai Intel ISEF (International Science and Engineering Fair), a világ legnagyobb középiskolásoknak szóló tudományos versenyén Los Angelesben - közölte az Intel az MTI-vel pénteken.

Az 1950 óta minden évben megrendezett ISEF célja, hogy középiskolás tanulók millióit ösztönözze olyan találmányok kifejlesztésére, amelyek pozitív hatást gyakorolnak a mindennapokra.

Az idén 72 ország 1784 diákja - közel fele-fele arányban fiúk és lányok - mérte össze tudását és ötleteit Los Angelesben. A versenyen a fődíj 75 000 dollár, 16,7 millió forint, az összdíjazás pedig - a pénzdíjak, nyeremények és szponzorációs támogatás - eléri a 4 millió dollárt. A verseny presztízse nagy, hiszen 27 olyan Nobel-díjas van, akik tudományos pályafutásukat egykor az ISEF-en kezdték.

Hegyesi Donát Sándor a pókerrobot első prototípusát évekkel ezelőtt kezdte el fejleszteni, hogy két hobbiját, a pókert és a programozást ötvözze. A robotnak a hardverét és a szoftverét is ő tervezte és alkotta meg, az Intel versenyére már a negyedik prototípussal érkezett. A félbevágott pókerasztalra szerelt kar mozgatja a zsetonokat és a kártyákat, amelyeket a robot kamerák segítségével ismer fel. A gép felismeri a helyzeteket, blöfföl, ha kell, képes a tanulásra, figyeli emberi ellenfele taktikáját, és erre építve módosítja úgy a játékát, hogy az összességében minél nyereségesebb legyen.

Hegyesi Donát Sándor a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanulója, idén érettségizett, és a BME mechatronika szakára felvételizik.

A magyar diák robotja a második helyen végzett saját kategóriájában, a fiatalember a díjjal együtt 1500 dollár pénzjutalomban is részesült.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×