Az 1849-es kivégzések miatt Európa-szerte igen nagy volt a felháborodás - áll abban a 2001-ben megjelent, az Aradi vértanúkról szóló kiadványban, amelyet Katona Tamás szerkesztett. A történész által írt előszóban az is olvasható, hogy az osztrák kormányt már augusztusban figyelmezteti a francia és az angol kormány, és a cár is kíméletre intette Ferenc Józsefet. Tocqueville francia külügyminiszter 1849. augusztus 22-i utasításában ezt írja de la Croix bécsi francia nagykövetnek: "Nem lehet eltagadni, hogy a magyarok erélyes ellenállása nagy rokonszenvet ébresztett Európában. Általános a meggyőződés, hogy a magyarok legnagyobb része az ország ősi függetlenségéért és törvényes jogaiért hitt harcolni. Az érthető, ha a bécsi udvar nem így fogja föl a dolgot. De ha a magyarokat szigorral kezelné, ha azokkal a férfiakkal, akiknek bátorságát egész Európa bámulja, és akikben odaadó hazafiakat lát, a bécsi kormány úgy bánna, mint árulókkal és rebellisekkel, ha az ország a hódítás jogán lenyűgöztetnék, abból csak gyászos következmények fejlődnének Ausztriára. Mert akkor fegyverrel kellene lenyomva tartani éppen azt az országot, amelyből a fegyveres hatalma nagyobb részét meríti, és így megszűnnék Ausztria hatalmi súlya a nemzetközi életben, melynek pedig megőrzését éppen Franciaország európai érdekből melegen óhajtja. E nemzetközi hatalmi állás épen tartása céljából kellene kegyelem és kiengesztelődés útján a bécsi udvarnak e nemes és derék nép hűséges közreműködését megszereznie."

Magyarország leigázása

Buol gróf, a szentpétervári osztrák nagykövet augusztus 31-i jelentésében megírja Schwarzenbergnek, hogy a cári kancellár, "Nesselrode gróf értésemre adta, hogy egy amnesztia, amelyet nem előzne meg vizsgálat, jó hatású lenne Magyarországon". És bár Schwarzenberg személy szerint is, olaszországi politikája miatt is szenvedélyesen gyűlölte Palmerston angol külügyminisztert, Palmerston figyelmeztető szavát mégsem hagyhatta figyelmen kívül. Az angol államférfi is azt fejtegette, hogy Ausztria épsége érdeke Angliának, de Magyarországnak a győztes jogán való leigázása Ausztriára nézve kárhozatos lesz - kímélni kellene tehát a magyarok érzéseit.

Katona Tamás megállapítja: "Ezeknek a diplomáciai lépéseknek is szerepe lehetett abban, hogy augusztus második felében az osztrák kormány ingadozó, Haynau elképzeléseinél mindenesetre jóval szelídebb álláspontra helyezkedett. Anglia és Franciaország 1849 tavaszán és nyarán a magyar ügyben Ausztria-párti volt, helyeselte a magyar szabadságharc leverését, nem tiltakozott az orosz beavatkozás ellen, csak az embertelen leszámolást nem helyeselte. Az osztrák kormányt éppen az ingatta meg egy időre, hogy baráti nagyhatalmak tanácsolták: járjon el kíméletesen."

A halovány vámpír

A történész a kiadványban kiemeli, hogy az a személy, akinek a szava kegyelem és kegyetlenség dolgában döntött, Schwarzenberg herceg volt, az osztrák kormány feje és külügyminisztere, aki a korábbihoz képes korszerűbb, egységes és központosított osztrák császárságot akart létrehozni. Schwarzenberg megtalálta a módját, hogy kormányának liberális látszatát egy kissé mentse a külföld szemében, de azért a megtorlás kedve szerinti, vagyis minél véresebb legyen. A halovány "vámpír", ahogy Széchenyi nevezte Ein Blick-jében, 1849 nyarán világosan megmondta, hogy a forradalmárok ellen a legnagyobb szigor szükséges, és sok fejnek kell lehullania, mint a mákfejeknek, mikor az ember végigszáguld rajtuk. 1849 őszén pedig azt a kijelentést tette, hogy "az adott körülmények közt nem szabad visszariadnunk a vérfürdőtől". Ezúttal azt használta fel, hogy Haynau tiltakozott magyarországi teljhatalmának mindennemű korlátozása ellen. Schwarzenbergnek sikerült elérnie, amit akart: Haynaunak nem kellett jóváhagyásra Bécsbe felterjesztenie a halálos ítéleteket. Így azután azt lehetett sejteni, hogy nem az osztrák kormány vérszomjas, hanem Haynau.

"Vadállatok"

Amikor a kegyetlen (hangsúlyozzuk még egyszer: az osztrák hadsereg történetében példa nélkül álló) ítéletek és kivégzések híre elterjed, általános lesz a kormányok rosszallása és a közvélemény felháborodása. Palmerston ezt írja Ponsonbynak, a bécsi angol nagykövetnek (aki felfogásában jóval közelebb állt az osztrák, mint az angol kormányhoz, és ismételten hamisan tájékoztatta külügyminiszterét): "Az osztrákok a legnagyobb vadállatok azok közül, akik valaha a művelt emberek nevét bitorolták... Hogy nagylelkűségükre hathassunk, arról szó sem lehet. De remélem, hogy ön nyíltan és határozottan ki fogja fejezni azt a csömörérzést, amelyet eljárásuk a mi országunk közvéleményében kelt." Schwarzenberg kénytelen angol tudósítókat lepénzelni, majd egy konzervatív magyar főurat, Szécsen Antal grófot Londonba küldeni, hogy az osztrák kormány eljárását a sajtóban mentegesse. Nem sok sikerrel.

Kellemetlen híreket hoz Schwarzenberg számára a szentpétervári posta is - emlékeztet Katona Tamás. Buol gróf, az osztrák nagykövet - később Schwarzenberg tehetségtelen utóda az osztrák kormány élén - ezt írja október 20-i jelentésében: "Be kell számolnom egy kínos beszélgetésről, amelyet az imént folytattam Nesselrode gróf úrral. Magához hívatott, és azt mondta, hogy a cárt érzékenyen érintette Medem gróf úr új híradása a Magyarországon történt számos katonai kivégzésről, és hogy személyes érzéseiben érzi sértve magát, mert a szigornak ezeket a megnyilatkozásait éppen azokkal az egyénekkel szemben gyakorolták, akiknek érdekében a császárnak, felséges urunknak kegyelmére apellált. A kancellár (...) meglepődött, hogy nem voltak nagyobb tekintettel annak az uralkodónak az óhajára, aki nekünk olyan kiemelkedő szolgálatokat tett: nem értette, hogyan lehetett a velencei és a komáromi precedens után ilyen szigort alkalmazni azokkal az egyénekkel szemben, akiknek mégis volt némi érdemük a harc megszüntetésében. Értésemre adta, hogy politikai hibát követtünk el, megsértve legjobb szövetségesünket, és még ellenségesebbé téve egy nép szellemét, amelyet inkább engesztelni kellett volna."

Az ingerült cár

Október 24-én újabb rejtjeles jelentést küld Buol: "Berg tábornok, aki a megérkezését követő nap látta Miklós cárt, a Magyarországon végrehajtott katonai ítéletek miatt még mindig igen ingerültnek találta."

Október 26-án az osztrák kormány a cár haragja és a nyugati államok közvéleményének felháborodása miatt elhatározza, hogy Magyarországon és Erdélyben "politikai bűncselekmények ügyében a kivégzések felfüggesztendők (...) Ez a legfelsőbb elhatározás hivatalosan nem hozható ugyan nyilvánosságra, de közvetve a nagyközönség tudtára fogják adni."

Schwarzenberg annyiból elégedett lehet, hogy a legfontosabb kivégzések már megtörténtek, éppen az ő hírhedt mondása értelmében: "A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk." Ingerülten utasítja Ausztria diplomatáit, hogy hivatkozzanak Angliának a gyarmatokon, Franciaországnak a forradalmi elemek ellen, Oroszországnak Lengyelországban tanúsított kegyetlenségére, október 28-i utasításában és titkos magánlevelében pedig hosszasan elmagyarázza Buolnak, mivel érveljen a kivégzések helyes és szükséges volta mellett.

Buol azonban hiába adja át Schwarzenberg hivatalos írását a cári kancellárnak - előbb azt a kíméletlen eljárást vetik a szemére, amellyel az osztrák hatóságok Damjanich özvegyét kiforgatták vagyonából, majd november 15-én újabb kellemetlen beszélgetésről kell jelentést írnia Bécsbe: "Nesselrode gróf úr a mai napon visszaadta nekem a főméltóságod által rám bízott és neki szóló, a magyar lázadók kivégzésével kapcsolatos érveinket tartalmazó október 28-i iratot, melyet - bár neki volt szerencsém átadni - alkalmasnak ítélt, hogy őfelsége elé terjessze. Az irat ő császári felségére nem gyakorolta azt a hatást, amelyet főméltóságod joggal elvárt tőle. A kancellár úr azokkal a szavakkal adta vissza nekem, hogy megbízták, közölje velem a császár nevében, hogy meggyőződésén az irat olvasása semmit sem változtatott, és joggal neheztel amiatt, hogy milyen kevéssé veszi figyelembe az osztrák kormány az ő ajánlásait."

Megkésett fordulat

A szabadságharc után az európai politikában komoly változások mentek végbe. 1849 tavaszán Franciaország, Anglia, Oroszország és Ausztria még egyetértett abban, hogy a magyar forradalmat minél gyorsabban le kell verni. Õsszel azonban a magyar és lengyel politikai menekültek kiszolgáltatása kérdésében Anglia és Franciaország élesen a kiszolgáltatást követelő cári kormány ellen fordul. Az aradi kivégzések miatt megroppan az orosz-osztrák szövetség is. Kossuth a szabadságharc végnapjai idején ezekben a külpolitikai fejleményekben reménykedett, de ezek a mi szempontunkból elkésve jelentkeztek - állapítja meg Katona Tamás. A múlt század fontos történelmi változásának, a végleges osztrák-orosz elhidegülésnek egyik elindítója így is az aradi tizenhárom kivégzése volt - írja a történész.

További részletek itt olvashatók.