A mexikói régészek azt a 116 méteres alagutat használták fel, amelyeket még az 1930-as években tárt fel Eduardo Noguera archeológus. Az expedíció az alagútból kiindulva 50 kutatóárkot mélyített, valamint 3 rövid alagutat ásott, hogy elérje a piramis alapját képező sziklákat - olvasható a Past Horizons (http://www.pasthorizonspr.com) régészeti hírportálon.

"Biztosak voltunk abban, hogyha Teotihuacan építői valamint elrejtettek a Nap-piramisban, ez az alapzatban lehet. Így az alagút végén egy vízszintes aknát mélyítettünk le, majd egy rövid vízszintes járatot, hogy elérjük a piramis központját. Az eredeti alagutat ugyanis a piramis központjától 6 méterre nyugatra ásták ki" - magyarázta Perez Cortes, a régészcsoport tagja.

A feltárások során három építészeti struktúrát tártak fel, amelyeket a Nap-piramis előtt emeltek. Napvilágra került hét temetkezés, köztük egy gyermeksír is, az elhunytakat szintén a piramis építése előtt helyezték végső nyugalomra. A régészek feltártak két áldozati ajándékokkal telt "tárolót" is.

Az egyik áldozati ajándékot a piramis alapozásában fedezték fel, így nagy valószínűséggel az "alapkőletételnél" helyezték el csaknem kétezer évvel ezelőtt.

A régészek számtalan obszidián-tárgyat, köztük dárda- és nyílhegyeket, apró késeket fedeztek fel, s találtak három szobrocskát. Az egyik legérdekesebb lelet a jáde-maszk, amelyet egyetlen kőből faragtak ki. Az alig 11 centiméteres maszk méreténél fogva különbözik más, a romvárosban talált hasonló tárgytól, így valószínűsíthető, hogy egy "portréról" van szó. Több olyan edényt is napvilágra került, amelyet Tlaloknak ajánlottak fel, "aki" az eső, a mennydörgés és a jó termés istene, valamint minden ehető növény ura volt.

Rengeteg állati maradványt is találtak: egy macskakoponyát az építmény északkeleti részén helyeztek el, a kutyafej a déli oldalra került, míg a vulkanikus kőzetdarabokkal borított sast délkeletre tették, a madarat, mielőtt feláldozták volna, két nyúllal lakatták jól. Hasonló elrendezésben találták meg az állatáldozatok maradványait a Hold-piramisban.

Teotihuacan lakói által kiásott alagút alapján a régészek eddig azt feltételezték, hogy a piramis az "alvilággal" kötötte össze a város lakóit. A mostani feltárások során előkerült leletek viszont arra utalnak, hogy a Nap-piramist az esőisten, Tlalok korai "változata" tiszteletére emelhették.

Teotihuacan (a "hely, ahol az emberek istenekké válnak") Mexikóvárostól 40 kilométernyire északkeletre található. Nevét a térségben 1300 körül megérkező aztékok adták abban a hiedelemben, hogy az istenek Teotihuacanban gyűlnek össze, hogy megteremtsék az utolsó, ötödik világot.

A város Kr.e. 100 és Kr.u. 750 között élte virágkorát; egykor akár kétszázezer lakosa is lehetett. Alaprajza négyzetes háló, amely a központi, északkelet irányú, több mint egy kilométer hosszú főút, a "Holtak útja" köré szerveződött. Az út a Hold-piramisnál végződik, két oldalán templomok romjai sorakoznak. A Nap-piramis 65 méter magas, alapja 222-szer 225 méter, a Hold-piramis valamivel kisebb; mindkettőt sötétvörösre festették. A széles főutcát az úgynevezett Fellegvár zárja le, a Tollaskígyó (Quetzalcoatl) romos állapotban lévő templomával.

Teotihuacan nagy részét körülbelül 2000 épület, fallal övezett, egyetlen bejárattal ellátott, belső udvaros, egyszintes, gyakran freskókkal ékesített lakóegyüttes foglalta el. Ezekben 60-100, valószínűleg egymással rokonságban lévő ember élhetett. A város lakosainak negyede kézműves volt, közülük a legtöbben kőmegmunkálással és fazekassággal foglalkoztak.