Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Gének segítenek elviselni a magasságot

Két gént azonosítottak amerikai és kínai kutatók, amelyek magyarázatot adhatnak arra, miként tudtak a tibetiek alkalmazkodni az igen nagy magasságokhoz, az oxigénben ritka levegőhöz.

A Science tudományos magazin pénteken megjelent számában tették közzé tanulmányukat arról, hogy a magassághoz való alkalmazkodással összefüggésbe hozható génváltozatokat találtak tibeti emberek örökítő anyagában.

A világ tetejének is nevezett Tibet a Föld legmagasabban fekvő területe átlagosan 4900 méteres tengerszint fölötti magasságával. A kutatók 31, egymással rokoni kapcsolatban nem álló tibeti ember genetikai állományát elemezték, majd kilencven, alacsonyabb területen élő kínai és japán egyén DNS-ével vetették össze az eredményt.

Mint Jinchuan Xing, az amerikai Utahi Egyetem humán-genetikusa közölte, az 1-es és a 22-es kromoszómán lévő két génváltozat (jelük EGLN1 és PPARA) következetesen felbukkant. Hozzátette, hogy a gének pontos szerepét a nagy magassághoz való alkalmazkodásban nem ismerik, elképzelhetőnek tartják azonban, hogy a hemoglobin koncentrációját csökkentik.

A tibetieknél szokatlanul alacsony a vér hemoglobinszintje, ami lehetővé teszi számukra, hogy nagy magasságban is könnyen lélegezzenek. Ennek lehetséges genetikai okait azonban még csak most kezdték kutatni a szakemberek.

Amikor olyan emberek látogatnak el Tibetbe, akik egyébként kisebb magasságban élnek, úgynevezett magassági betegséget kaphatnak az oxigénhiány miatt, és ez akár végzetes gyulladást is előidézhet szívükben vagy agyukban. "A tibetieknél vélhetően kifejlődött egy, a hemoglobin koncentrációját szabályozó mechanizmus a negatív hatások megelőzésére" - magyarázta Xing.

Címlapról ajánljuk

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×