Infostart.hu
eur:
353.66
usd:
310.34
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Mobiltelefon-sugárzással az Alzheimer-kór ellen

A mobiltelefonok sugárzása egy amerikai laboratóriumban egereken végzett kísérlet során megakadályozta az Alzheimer-kór kifejlődését, a már beteg rágcsálóknál pedig visszafordította az agyi elváltozásokat. Erről a meglepő eredményről számoltak be a dél-floridai Tampa egyetemének orvosai a Journal of Alzheimer Disease című szakfolyóiratban.

Az egészséges egereknél a sugárzás még javította is az emlékezőképességet. A kutatók egyelőre nem ismerik pontosan, hogy mi váltotta ki ezeket az egészségügyi hatásokat, de úgy gondolják, hogy eredményeik az emberek szempontjából is fontosak lehetnek.

Az egyetem Alzheimer-kutatási központjának munkatársai 100 egeret vontak be a kísérletekbe. Ezek legtöbbje úgynevezett Alzheimer-modellegér volt, vagyis olyan genetikailag módosított állat, amelynek agyában a szindróma tipikus fehérjele-rakódásai (béta-amiloid plakkok) keletkeztek.

Egy antenna körül helyezték el őket ketrecekben. Az antenna a mobiltelefonokra jellemző elektromágneses sugárzást bocsátott ki 918 megahertzes frekvencián naponta kétszer egy órán át, hét-kilenc hónapon keresztül. A 0,25 watt/kilogrammos adag megfelel annak, amely a fülhöz tartott mobiltelefonból az emberi agyra hat.

A fiatal, még nem beteg állatok agyában a kísérlet során nem alakultak ki a béta-amiloid. A magatartásteszt kimutatta, hogy kognitív képességeik teljességgel épek maradtak.

Az idősebb, már Alzheimer-kórban szenvedő állatok esetében a kutatók megállapították, hogy a több hónapos besugárzás után a teszteken éppolyan jól teljesítettek, mint teljesen egészséges társaik. Agyukban kevesebb lerakódás keletkezett. És ez még nem minden: ha egészséges, genetikailag nem módosított egereket szolgáltattak ki az elektromágneses hullámoknak, az emlékezeti teszteknél ezek jobban teljesítettek, mint a kísérlet előtt.

A kutatók szerint az eredmények az emberek számára is fontosak lehetnek. Létrejöhet egy új, hatékony Alzheimer-terápia. A hatások okait mindenesetre tovább kell kutatni. Egyelőre csak az bizonyosodott be, hogy az agy hőmérséklete az Alzheimer-kóros egereknél a kísérlet során kismértékben emelkedett. Ez a hőmérséklet-emelkedés segítette elő a kutatók feltételezése szerint a kóros lerakódások feloldódását.

Az egészséges egyedek fokozott agyi tevékenységét a kutatók azzal magyarázzák, hogy a sugárzás serkentette az agysejtek aktivitását, a vér- és az egész energiaáramlás fokozódott. Azt pedig, hogy a mobiltelefonok sugárzásának az agyra gyakorolt pozitív hatása eddig ismeretlen volt, arra vezették vissza, hogy hosszabb távon még senki nem tanulmányozta ezt a hatást.

Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Tizenöt év múlva már lesznek olyan robotok, amelyek képesek a zöldség és a gyümölcs betakarítására – a Fruitweb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke erre számít. Apáti Ferenc azért bízik ebben, mert ebben az ágazatban a feladatok jóval több mint felét embereknek kell elvégezniük, akikből egyre kevesebb vállalja a nehéz fizikai munkát. Az egyetemi docens az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×