Infostart.hu
eur:
391.53
usd:
338.39
bux:
0
2026. március 20. péntek Klaudia

Nagyobb veszélyt jelent a gyermekeinkre a szmog, mint eddig gondoltuk!

Nagyobb veszély leselkedik a gyerekekre az utakon a szmogban található mikroszemcsék miatt, mint ahogy azt korábban gondoltuk - írja egy tanulmány.

A BBC által megrendelt londoni kutatás korábbi eredményei azt mutatták, hogy a 8-9 éves gyerekek tüdejének kapacitása 5 százalékkal kisebb, mint a brit átlag. A gyermekek 7 százalékának tüdőműködése egyszerűen veszélyesen minimális.

Ezek az apró mikroszemcsék, részecskék a kipufogócsőben keletkeznek, és sokkal kisebbek még az emberi hajszálak vastagságánál is: sokszor még a tíz mikront sem érik el (ezt hívják PM10-nek).

A Lancasteri Egyetem kutatói arra is figyelmeztetnek, hogy ezek koncentrációja sokkal nagyobb a szmogban, mint ahogy a hivatalos megfigyelések mutatják. Az utak menti növények leveleinek vizsgálata azt mutatja ugyanis, hogy a szennyezettség sokkal nagyobb a gyermekek fejének magasságában, mint a felnőttekében.

Britannia pedig amúgy is EU-s büntetés elé néz a megengedett legmagasabb légszennyezettségi értékek átlépése miatt. Jonathan Grigg professzor, a kutatás vezetője úgy nyilatkozott a BBC-nek: London East End negyedének gyermekeinek tüdőműködése alacsonyabb szintű, mint a brit átlag, azaz felnőtt korukban nagyobb az asztma, a különböző fertőzések és a légúti problémák jelentkezésének esélye, mint másoknak.

Sok éven át összesen 207 tanuló vett részt rendszeres teszteken különböző londoni iskolákból. Az időközi adatok szerint 149 gyerekből tizenegynek a tüdőkapacitása kisebb, mint a brit átlag 80 százaléka - ami a szakértők szerint igen kritikus határ.

Az egyik teszten az volt a feladat, hogy köhögjenek, így elemezni tudták a gyerekek torokváladékát. A mikroszkópos vizsgálatok pedig megmutatták, hogyan jutnak a tüdő legmélyére az apró részecskék. Az eredmények a várakozások szerint arra ösztökélik majd a londoni kormányt, hogy tegyenek lépéseket a levegőminőség javítására, hogy az megfeleljen az uniós követelményeknek.

Az EU követelményei szerint a PM10-es részecskék koncentrációja alacsonyabb kell legyen a köbméterenkénti negyven mikrogrammnál. Britannia legtöbb városában azonban jóval magasabb ez az érték.

Az automata monitorozás három méteres magasságban gyűjti a mintákat, hogy elkerüljék a vandalizmust a szerkezetek. Azonban Barbara Maher professzor és csapata új technológiával méri a szennyeződéseket - eszerint a részecskék sokszor tartalmaznak fémmaradványokat. Alacsonyabban pedig, egy felnőtt vagy egy gyermek magasságában a koncentráció ráadásul jóval magasabb, mint feljebb. Itt, lent a fémet is tartalmazó részecskék koncentrációja akár kétszerese is lehet a feljebbinek.

Az EU 27 tagállamából egyébiránt 24 lépi át a követelményeket

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

A tőzsdei hangulatot alapvetően továbbra is a közel-keleti háború és ezen keresztül az energiasokk mozgatja, a befektetők azt árazzák, hogy az iráni konfliktus nyomán megugró olajárak ismét felhajthatják az inflációt, ronthatják a növekedési kilátásokat és szűkíthetik a jegybankok mozgásterét. Ma a hangulatot valamelyest javította, hogy az olajár visszább húzódott, miután az Egyesült Államok és szövetségesei a hormuzi szállítások biztosításán és a kínálati nyomás enyhítésén dolgoztak, de a piac továbbra is nagyon érzékeny maradt az ellátási kockázatokra és az esetleges újabb eszkalációra. Ami pedig a részvénypiaci mozgásokat illeti, az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat lehetett ma látni, Európában viszont emelkedést vetítenek előre a határidős indexek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×