Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
325.92
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kiderült, miért esznek a gyerekek annyi édességet

Német kutatók vizsgálata szerint a gyerekek sokkal nagyobb cukortartalmú ételeket éreznek édesnek, mint a felnőttek.

Négyszáz, három és nyolc év közötti gyermek részvételével végzett kísérlet kimutatta, hogy a gyerekek csak literenként 8,6 gramm cukortartalomtól éreztek édesnek egy élelmiszert - ez egy átlagos limonádé értékének felel meg.

Ezzel szemben a felnőttek már messze alacsonyabb cukorkoncentráció esetén is észlelték az édes ízt - derült ki a német TTZ Bremerhaven technológiai centrum vizsgálatából, amelyről a Der Standard című osztrák lap online változata számol be.

A gyerekek esetén az ízérzékenység a kor előrehaladásával fokozódott. Az úgynevezett ingerküszöb különösen a nyolcadik életév és a felnőttkor között csökken. Az okok azonban nem szervi eredetűek, hiszen ebben a korban már teljesen kialakultak az ízérzékelés szervei és azok idegi összeköttetései.

A kísérlet eredménye arra utal, hogy az ízfelismerés tanulási folyamata nyolcéves korban még nem záródik le. A gyerekeknek elsősorban még hiányoznak az összehasonlítási alapok ahhoz, hogy egy új ízt besorolhassanak. Az új ismeretek alapján a kutatók olyan programokat kívánnak kifejleszteni, amelyek segítik a kiegyensúlyozott táplálkozást.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×