Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
315.51
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Felkészületlenek vagyunk a vírustámadások ellen

Az új fertőzések ellen harcoló antibiotikumok kifejlesztése lesz a XXI. századi gyógyszerkutatások fő iránya - mondta az InfoRádióban Hans-Jürgen Federsel nemzetközi hírű kutatóprofesszor, aki egy nemzetközi konferencia előtt nyilatkozott az InfoRádiónak. A professzor úgy véli: az elmúlt öt évben megjelent új fertőző betegségek védtelenné tették a mai embert.

A fertőzések lesznek a XXI. században az emberiség legnagyobb ellenségei. Ennek ellenére a 90-es évek elején a gyógyszerkutatók úgy gondolták, hogy az antibiotikumok fejlesztése lezárható fejezet, a fő fertőzések ellen hatékony gyógyszerek jelentek meg, széles néptömegeket is jól tudtunk kezelni.

"Én a penicillinszármazékok továbbfejlesztésében nagy részt vállaltam, és egyszer csak azt láttam, hogy a gyógyszerfejlesztés ezen a területen leállt, az egyetlen kivétel a tuberkolózis volt, a fejlődő országokban tapasztalt tömeges és halálos járványok miatt" - erről beszélt az InfoRádióban az a Svédországból érkezett gyógyszerkutató professzor, aki egy nemzetközi vegyészkonferencián tart előadást Magyarországon.

Hans-Jürgen Federsel ugyanakkor megerősítette, hogy az elmúlt 5-10 évben új baktériumfajták jelentek meg, amelyekkel a gyógyszerkutatás nem tud még lépést tartani.

A régi baktériumokról is elmondható, hogy közben alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, és az ember védtelen lett velük szemben.

A kutatóprofesszor rámutatott, hogy a világ vezető gyógyszerkutató helyein is heves viták vannak az antibiotikumok fejlesztésének újbóli szükségességéről, amit 5 éve még nem lehetett előre látni.

Újra nagy pénzeket kell az antibiotikumok fejlesztésére fordítani, ezt várja a társadalom is - fejtette ki a svéd professzor, aki szerint ez még akkor is így van, ha egy fertőzés adott esetben csupán kisebb embercsoportot ér el, ezáltal a gyógyszerfejlesztők pénze lassabban és kevésbé térül meg.

A kutatások középpontjában a '90-es évektől a nagy civilizációs betegségek voltak, az elhízás, az infarktus, a szélütés, az Alzheimer-kór.

A vírusfertőzések elleni küzdelem még bonyolultabb - mondta végül Federsel professzor.

Lényegében alig van hatóanyagunk a vírusokkal szemben, és még mindig nem értjük a vírusok működését eléggé, mert a kutatások eddig nem ezekre koncentráltak.

"De tudomásul kell vennünk, hogy a környezetünk biológiája változik, a kutatók kénytelenek egy örökké mozgó célpontra lőni, de nincs más választásuk" - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×