Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Késely Ajna a női 800 méteres gyorsúszás döntőjében a budapesti vizes Európa-bajnokságon a Duna Arénában 2021. május 18-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Turi György: veszélyes emberek bukkantak fel legjobb úszóink körül

Reményt keltett Késely Ajna edzőjében, hogy a fiatal versenyző három egyéni számban is negyedik hellyel zárta a budapesti kontinenstornát. A Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke a magyar úszók tokiói éremesélyeiről is beszélt az InfoRádióban.

Turi György – tanítványával, Késely Ajnával szemben – nem félig üresnek, hanem félig telinek látja azt a bizonyos poharat. Mint mondta, a sportolók részéről manapság divatos megfogalmazás, hogy „munkából, edzésből jöttünk, nem készültünk erre a versenyre”, és bár óvakodna attól, hogy erre ő is rákontrázzon, határozottan állíthatja, hogy Késely Ajna mögött valóban komoly munka áll, hiszen neki elmaradása volt.

Ennek ellenére értek el jó eredményt, ami egy „indifferens” versenyen történt, hiszen négy számában megvolt az olimpiai A-szint, vagyis közelében sem volt annak, hogy kiessen a tokiói csapatból – hangsúlyozta a Kőbánya SC vezetőedzője.

„Tehát ő tényleg dolgozott, és nem lemaradt a dobogóról, hanem negyedik helyet ért el”

– mondta a szakember, és azt is kiemelte, hogy Késely Ajna azóta még keményebben dolgozik, és még jobban koncentrál a feladataira, így akkor sem „sírna”, ha hasonló eredményt érne el az olimpián.

Turi György az InfoRádió érdeklődésére úgy fogalmazott: nem látja, hogy Késely Ajna melyik számában lehet a legesélyesebb, szerinte akár mind a négyben nagy eredményt érhet el. 400, 800 és 1500 méteren a világranglistás időeredményei olyanok, ami arra predesztinálja a sportolót, hogy ott legyen a döntőkben. A 4x200-as női gyorsváltó stabil tagjaként a negyedik számban is mindenképp várható, hogy jó teljesítményt nyújtson – tette hozzá az edző, megjegyezve: nagy bánata, hogy nem tudja megállapítani, mit tudnak a külföldi riválisok, hogy készültek és mennyi van bennük, hiszen nem lehetett ott a versenyeken, nem látta az úszók mozgását, formáját és a fejlődésüknek a tendenciáját.

Természetesen lesznek olyan világsztárok az olimpián, mint például Katie Ledecky vagy Ariarne Titmus, akik verhetetlenek tűnnek, és külön fognak csatázni. „Ez kicsit hasonló, mint Milák Kristóf esete, hogy lesz ő és majd utána kezdődik a verseny” – tette hozzá.

Ami a tokiói éremesélyeket illeti, Turi György leszögezte: amikor még főszereplője lehetett egy-egy versenynek, akkor sem szeretett jósolni,

„most pedig milyen dolog lenne más fülére a csalánt verni?”

Hosszú Katinka, Milák Kristóf, Kapás Boglárka vagy Rasovszky Kristóf esetében egyértelműen elvárható, hogy megcélozzák az olimpiai aranyérmet.

„Lehet eső, lehet hó, ha a vagyonomat kéne föltennem, Milák Kristófra odatenném, a többi már nehezebb operett” – mondta, de jelezte, a azért élsportolók, rutinos versenyzők és van kiváló edzőjük, hogy az álmukat megvalósítsák.

Turi György egyértelműen úgy gondolja, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni a külön mentális felkészülésre ahhoz, hogy a versenyzők meg tudjanak felelni a tokiói körülményekhez. Ugyanakkor úgy látja "régi motorosként”, aki a kilencedik olimpiájára készül, hogy sok esetében olyan mentáltrénerek, „hirtelen jött megmondóemberek” is a versenyzők környezetében kerülhetnek, akik nem biztos, hogy jó irányba viszik a dolgokat. „Lehet, hogy eretnekség, amit mondok, de erre vigyázni kell”– tette hozzá.

Szerinte ideális, ha olyan bizalmi kapcsolat alakul ki az évek folyamán, amitől a versenyző vakon bízhat az edzőjében, és nem ékelődik közéjük senki, mert ha már külön-külön szakember kell, nem biztos, hogy megmarad a harmónia, amire szükség van. Mint mondta, akadnak példák arra, hogy nagy versenyzők, akik mellett mentáltrénerek, pszichológusok dolgoztak, az utolsó pillanatban már nagyon terhesnek tartották mindezt, de ez nem azt jelenti, hogy nincs rájuk szükségük, csak a megfelelő mértékben és a megfelelő tisztességgel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×