Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
324.07
bux:
144166.67
2026. október 15. csütörtök Teréz
Takács Kincső a női kenu egyesek 200 méteres versenyének középfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 10-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A kenus Takács Kincső nyolcadik lett egyesben

A rajtnál szerzett lemaradását nem tudta behozni.

Takács Kincső a nyolcadik helyen végzett a női kenu egyesek 200 méteres versenyében a párizsi olimpián. Kiss Ágnes a B döntőben harmadik, összesítésben 11. lett.

A 30 éves győri Takács, aki ezen a távon párosban 2018-ban Európa-bajnok volt, 500-on viszont több Eb-győzelemmel és vb-címmel is rendelkezik kettesben, a második középfutamban nagy hajrával negyedikként végzett, éppen elcsípte az utolsó továbbjutó helyet. Így minden döntőben volt magyar induló, ami - a szövetség tájékoztatása szerint - korábban még nem fordult elő olimpián.

Takács a rajt után lemaradt az élen haladóktól, és később sem tudott feljebb zárkózni, nyolcadik lett. Ezzel eldőlt, hogy a magyarok négy ezüst- és három bronzéremmel zártak, aranyat - az 1976-os olimpia óta először - nem sikerült szerezniük.

A győzelmet a szám korábbi világbajnoka, a kanadai Katie Vincent szerezte meg, aki egy századmásodperccel előzte meg a címvédő amerikai Nevin Harrisont, és 44.12 másodperccel minden idők legjobb idejét evezte. Harmadikként a világbajnoki címvédő kubai Yarisleidis Cirilo Duboys ért célba.

A 19 éves szegedi Kiss Ágnes, aki Nagy Biankával pénteken negyedik lett párosban 500 méteren, lemaradt a fináléról, de a B döntőben szépen evezve harmadikként ért célba.

Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Lecsapott a szezon első pusztító hurrikánja, amely rögtön az internetet is letarolta

Lecsapott a szezon első pusztító hurrikánja, amely rögtön az internetet is letarolta

Rendhagyó időzítéssel csapott le a múlt hét folyamán az Atlanti-óceán térségének idei első hurrikánja, az Isaias, hiszen harminc éve nem fordult elő, hogy a szeptember hurrikánok nélkül teljen el. A 3-as kategóriájúvá erősödő, 193 kilométer/órás széllel érkező vihar miatt Alabamában evakuálást rendeltek el, Floridában pedig mintegy 5 ezer nemzeti gárdistát mozgósítottak. A hurrikánnak hat halálos áldozata van, közel 670 ezer háztartás maradt áram nélkül, a Mexikói-öbölben pedig leállt az olajkitermelés több mint kétharmada. A vihar a Google keresőjében is nyomot hagyott, bár az érdeklődés messze elmaradt például a 2022-es Ian hurrikán irántitól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×