Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
A győztes francia Léon Marchand a férfi 200 méteres mellúszás döntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. július 31-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Párizsi párharc: szoros versenyt vív az aranyakért Európa és Ázsia

Az első öt versenynapon 74 aranyérmet osztottak ki, Kína áll az aranytáblázat élén, megelőzve a rendező Franciaországot és Japánt. Érdemes összevetni a jelenlegi állást a tokiói első öt nap után kimerevített táblázatával.

A kínaiak vezetik az éremtáblázatot, 9 arany-, 7 ezüst- és 3 bronzéremmel. Elismerésre méltó, de három éve még jobban álltak, 12-6-9-es mérleggel. A különbség könnyen magyarázható azzal, hogy Japánban a súlyemelés a program elején szerepelt, most a végén. Az első öt napban a kínaiak akkor négy súlyemelő-aranyat vittek el, az egész olimpiát tekintve az volt a negyedik legsikeresebb sportáguk.

A második hely az ötnapos mérlegben a franciáké, minden előzetes várakozásukat, reményüket felülmúlják, 26 érmet szereztek eddig, Tokióban összesen 33-ig jutottak. Övék az olimpia eddigi legsikeresebb versenyzője, a már három egyéni aranynál tartó Léon Marchand. Három éve, öt nap után, mindössze három első helynél jártak, tízzel zártak, könnyen elképzelhető, hogy megduplázzák majd az akkori aranymennyiséget.

A harmadik helyen álló japánok teljesítményét éppen úgy nehéz összevetni a három évvel ezelőttivel, mint a franciákét, mivel akkor meg ők voltak a házigazdák. Vezették az éremtáblázatot 13-4-5-ös mérleggel, most 8-3-4-gyel állnak. Elsősorban cselgáncsozóik maradnak el a tokiói teljesítménytől, akkor hat arannyal álltak már, sejthető volt, hogy az egy megismételhetetlen produkció volt, kilenc egyéni aranyéremmel.

Ausztrália éppen úgy 16 éremnél tart, mint Tokióban tartott az első öt nap után, az elosztás más, akkor 6-1-9 volt, most 7-6-3.

Ötödik helyen állnak a britek, akik a hétfői csodanap (Miracle Monday) után szerdán öt érmet szereztek, 6-6-5-nél, összesen 17 medáliánál tartanak. Nagyszerű teljesítmény, de csak egy éremmel van többjük, mint Japánban volt ebben a szakaszban (5-6-5). A sportági elosztás más, Tokióban az első öt aranyból három az úszóké volt, most egy aranyat nyertek eddig a medencében, a férfi 4x200-as gyorsúszóváltó megvédte a címét.

Dél-Korea szerdán a magyarokat legyőző kardcsapata révén szerezte meg a hatodik aranyát, Tokióban, öt nap után, aranyból és ezüstből összesen volt annyi, mint most aranyból. Három sportág adta össze eddig a legnagyobb sikereket: íjászat, sportlövészet és vívás.

A legnagyobb meglepetés, hogy öt nap után csak a hetedik helyen állt az Egyesült Államok küldöttsége (5-13-12). De két tényt hozzá kell ehhez tenni: a legtöbb érmet (30) eddig az amerikaiak nyerték, s az első öt nap után Tokióban is még csak a harmadik helyen álltak. Igaz, ahhoz képest most hat arannyal kevesebbjük van.

Ha a kontinensek szerinti aranymegosztást nézzük, Európa 28,5-nél, Ázsia 27,7-nél járt öt nap után, Grúzia egy aranyát megosztva a kettő között. Amerikának kilenc, Ausztráliának és Óceániának nyolc aranya van, Afrikának csak egy, de lesz ez több is, az atlétikai versenyek után. Ugyanez minden érmet nézve már kiegyensúlyozottabb és európai fölényt mutat: 95 a mi kontinensünknek, 62 Ázsiának, 46 Amerikának.

A magyar küldöttség két ezüstöt és egy bronzot szerzett eddig, Tokióban a két arannyal volt több, akkor öt éremnél jártunk öt nap után (Szilágyi Áron, Milák Kristóf arany, Siklós Gergely ezüst, Tóth Krisztián és a kardcsapat bronz). Reméljük, ma este ez a különbség egy arannyal kevesebb lesz.

Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

„A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb 5 évre az Országgyűlés választja meg, várhatóan még nyáron. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A jelenlegi képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól már alkalmazandó lesz. Vármegye helyett újra megye jön, nem lesznek főispánok sem.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×