Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Imre Gézának egy kis balhé meghozta volna az aranyat Kulcsár Győző szerint

A négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző szerint tanítványa, Szász Emese riói aranyérmének a nyugodt és kiegyensúlyozott vívás volt a kulcsa. A mesteredző kiemelte, Imre Gézát fel kellett volna rázni, amikor a párbajtőr döntőjében elfogyott az előnye.

„Emese egész nap nagyon magabiztos, nagyon meggyőző volt, sugárzott róla, hogy ez az ő napja kell, hogy legyen. Jókedvűen vívott, nem félt senkitől” 

- idézte fel Szász Emese mestere.

„11-7-nél egy kicsit megingott a bizalmam és a hitem, mert azért az már nagy vezetés. Nem azt a taktikát követte, amit megbeszéltünk, azt, hogy ne hagyja kibontakozni az olasz kislányt. 11-7-nél mondtam is, hogy ez így nem lesz jó, mert így csak kapjuk a tusokat, tessék változtatni” - mondta Kulcsár Győző.

Kiemelte: az volt az egész nap csodája, hogy Emese két, viszonylag sikertelen olimpia után fel tudott úgy készülni, és úgy odaállni, hogy nem nyomasztotta a tét.

Szilágyi Áron teljesítményével kapcsolatban a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző elmondta: Áron olyan volt, mint egy álom.

„Este lefeküdtünk a repülőn azzal a tudattal, hogy Áron ott van a nyolc között, azután el is aludtunk. Reggel azzal ébresztettem a szomszédom, hogy megvan Áronnak a győzelem, megvan a másik új aranyérem” - idézte fel.

„Ez Áron klasszisát, nagyságát bizonyítja, és minden tiszteletet megérdemel” - fogalmazott.

Imre Géza ezüstérmével kapcsolatban elmondta: egész nap nyugodtan, nem rohanva vívott, amikor kellett, támadott, amikor kellett, akkor kivárással játszott.

„14-10-nél bármiben le mertem volna fogadni, hogy simán megnyeri” - mondta Kulcsár Győző.

„Bár erről megvan a magam véleménye, nem biztos, hogy én vagyok a hivatott arra, hogy elmondjam: ott egy kicsit több segítséget kellett volna kapnia valahonnan” - fogalmazott Szász Emese mestere.

„Amikor elkezd elfogyni ez az előny, a szakember láthatja, hogy az a tus, amit kapott, véletlen volt-e, vagy Géza rontott el valamit - most persze a saját személyemről beszélek. Amikor a második ilyen van, akkor én már elkezdem ilyenkor hátul szétszedni a pástot. Nem túl szimpatikus dolog, fogok kapni érte egy sárga lapot, egy piros lapot, kivezetnek a teremből, de valahogy fel kell rázni ebből az állapotából a versenyzőt. Tudatni kell vele, hogy nem jó, állj, tudsz szusszanni egyet, kösd be a cipődet, vedd le a maszkodat. Sok-sok ilyen apró, kis lehetőség van” - fejtette ki a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, edző.

„Ez nem egy megnyert ezüstérem a szememben, hanem egy elvesztett aranyérem”

- fogalmazott Kulcsár Győző.

„Mindent egybevéve azért az ezüstérem nagyon szép érem, csodálatos eredmény, gratulálni kell Imre Gézának. A nemzetközi mezőny is szereti, nagyon szimpatikus versenyző” - fogalmazott Szász Emese mestere.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×