eur:
395.67
usd:
366.68
bux:
65714.75
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A német játékosok ünnepelnek, miután a német Kai Havertz megszerezte csapata első gólját a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában játszott Portugália-Németország mérkőzésen Münchenben 2021. június 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA pool/Philipp Guelland

Újabb nehéz lecke a németeknek: a magyarok után az angolok jönnek a Wembley-ben

Vagy nagyon meggyőző volt a szurkolók számára a német válogatott talpra állása a magyarok elleni mérkőzés hajrájában, vagy egyszerűen a Nationalelfnek több híve van az online térben, mint a „háromoroszlánosoknak”, ám tény: az UEFA honlapján, az Euro 2020 utolsó előtti nyolcaddöntőjére tippelők között többségben vannak a német sikert várók.

Mielőtt bárki azzal magyarázná a fentieket, hogy szinte minden napra akad egy meglepetés a torna ezen szakaszában, érdemes leszögezni: az angol–német mérkőzéseknek soha nincs kimondott esélyese. Mindig nagy csatára kell számítani.

A háromoroszlánosok – az íreket is ideértve a további brit válogatottakat leszámítva – a németek, illetve nyugatnémetek ellen játszottak a legtöbbször. Az 1966-os világbajnoki döntővel kezdve a sort nagy tornákon olyan emlékezetes mérkőzéseik voltak, mint az 1970-es vb-negyeddöntő, az 1972-es Eb-negyeddöntők (ez utóbbi kétmérkőzéses csata volt a négyes döntőért), az 1990-es vb-elődöntő, az 1996-os Eb-elődöntő, vagy a 2010-es vb-nyolcaddöntő. Noha korábban jellemző volt a mérkőzésekre a viszonylag sok gól – a fentebb kiragadott meccseken egyetlen kivétellel potyogtak a gólok –, az utóbbi évek szorosabb csatákat hoztak, kiegyenlítődtek az erőviszonyok.

Az elmúlt bő harminc évben, az olaszországi Mondiale fináléjába jutásról döntő tizenegyespárbajjal kezdődően a legutóbbi tizennégy összecsapásból mindössze kettő akadt, amely egygólosnál nagyobb különbséggel zárult. Az egyik ilyen a 2002-es vb-selejtezőiben játszott, elsősorban Michael Owen teljesítménye miatt felejthetetlen müncheni 5–1-es angol siker, a másik a 2010-es, bloemfonteini (dél-afrikai) 4–1-es német győzelem, amely alkalmasint ugyancsak szorosabb eredményt hozott volna, ha Larrionda, az uruguayi játékvezető megadja Frank Lampard gólját. Egyedül ő nem vette észre, hogy a labda legalább fél méterrel a gólvonalon túl ért földet.

A 2021-es esztendőben eddig Gareth Southgate válogatottjának jobb a mérlege, az angolok – a skótok elleni gól nélküli csoportmérkőzést leszámítva – minden mérkőzésüket megnyerték. Általában „minimalista” programmal működik profitálva abból, hogy a védelem az eddigi 720 idei játékpercben mindössze egy gólt kapott, mégpedig a lengyelek elleni vb-selejtezőn.

Ugyanakkor az eddigi öt júniusi mérkőzésen, két felkészülési találkozón, valamint a három Eb-csoportmérkőzésen összesen négy gólt tudott csak szerezni, négyszer 1–0-ra nyert, míg a skótokkal 0–0-ra végzett. Az eddigi két Eb-gólt Raheem Sterling szerezte, a felkészülési találkozók közül az első Bukayo Saka, a másodikat Marcus Rashford góljával nyerték meg az angolok, a mostani mérkőzés előtt nagy kérdés, hogy (angol szempontból: végre)

magára talál-e Harry Kane.

A németek idei mérlege vegyesebb képet mutat, Joachim Löw válogatottja nyolc mérkőzéséből négyet nyert meg, ezek közül a portugálok elleni 4–2-es müncheni siker volt a legnagyobb fegyvertény, az izlandiak, a románok és a lettek elleni aligha számít kiemelkedő eredménynek. (Noha figyelemre méltó a balti ország csapata elleni 7–0 felkészülési mérkőzésen.)

Rontja ugyanakkor a mérleget az észak-macedónok elleni hazai vereség egy márciusi vb-selejtezőn, valamint az a tény, hogy az Európa-bajnokságon eddig – a klasszikus számítás szerint – ötvenszázalékos a mérleg: egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség. A magyar válogatott elleni müncheni találkozón néhány percen múlt csak a kiesés…

Erős kontrasztban van a két válogatott, mármint az angol és a német védekezésének hatékonyságát jelző számsor. Az angolok idén egyetlen gólt kaptak, a németek a legutóbbi négy tétmérkőzésükön hetet. Az Euro 2020-on a franciáktól egyet, a portugáloktól és a magyaroktól kettőt-kettőt.

Gareth Southgate-nek talán kevesebb gondja támadhat az összeállítással, várhatóan a

Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – Phillips, Rice – Foden, Mount, Sterling – Kane

tizenegyet küldi pályára. A névsorból kiderül, számíthat Mason Mountra, aki kihagyta a csehek elleni csoportzárót, miután a skótok elleni találkozón kontaktszeméllyé vált azzal, hogy a meccs után megölelte (akkor még nem tudottan) koronavírusos klubtársát, Billy Gilmourt. Visszatérése kiszoríthatja a kezdőből Jack Grealisht. Érdekes, hogy a jelek szerint Phil Foden megőrzi a helyét a csapatban, pedig az angol sajtó azon a véleményen volt, hogy az eddigi mérkőzéseken nélküle jobban játszottak a háromoroszlánosok. Sokan szívesebben látnák a kezdő tizenegyben Bukayo Sakát.

A németeknél a

Neuer – Ginter, Hummels, Rüdiger – Kimmich, Kroos, Goretzka, Gosens – Havertz, Thomas Müller – Gnabry

tizenegy tűnik a legvalószínűbbnek. A Manchester City sztárja, Ilkay Gündogan nincs rendben, de talán egyébként is az immár teljesen fitt, a magyarok ellen nagyon fontos gólt szerző Leon Goretzka játszana a helyén. A török-német középpályáson kívül Rüdiger és Gosens sem teljesen egészséges, de ők minden bizonnyal játszani fognak.

A Kicker jelezte azt is, hogy Löw gondolkodik azon, hogy a magyarok ellen jó benyomást keltő Jamal Musiala kezdjen. A Bayern München mindössze 18 éves középpályása kettős, német és angol állampolgár. Stuttgartban született, de iskoláskora nagy részét Southamptonban töltötte, miután német édesanyja az ottani egyetemen tanult. A fiú ott is kezdett futballozni, s a Chelsea neveltjeként ott lett korosztályos válogatott. A család 2019-ben, a Brexit következményeitől tartva visszaköltözött Németországba, Musiala a Bayern München játékosa lett. Idén úgy döntött, A-válogatott szinten német színekben játszik majd – azt talán ő sem gondolta, hogy ilyen hamar eljön a pillanat, amikor az angolok ellen kell játszania.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik a londoni Wembley-ben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×