Érzi azt az ember egy-egy verseny előtt, hogy most valami nagyon nagyot fog elérni?

Általában igen. Én is éreztem, hogy nagyon jó állapotban vagyok. Éreztem, hogy „ez az én napom”, de ezt az elért eredményt még én sem gondoltam volna, hiszen tavaly a tokiói világbajnokságon ennél jobb állapotban voltam szerintem, ezért is volt akkora meglepetés számomra. Ha 83 méterrel fejeztem volna be a versenyt, arra azt mondtam volna, hogy „ez igen, ez is nagyon jó”, az benne lett volna inkább a pakliban, mint ez.

Országos csúcs a 84 méter 25 centi. De érzi egyébként azt az ember, amikor elhajítja a kalapácsot, hogy ez akár most több is lehet, mint 83 vagy vagy 84 méter?

Igen, nagyon jó érzés volt, mert dobás közben éreztem, hogy ez teljesen más, mint a többi. Gyakorlatilag század-, tizedmásodpercekről beszélünk, amikor az ember agyán átfut mozgás közben egy gondolat... de teljesen más érzés volt, mint az addigi dobások ott a versenyen. Szóval éreztem, hogy ez valami nagyon nagy lesz. Azután az érzelmeken ez a dobás után meg is mutatkozott.

Mi kellett ehhez? Egy teljesen sérülésmentes felkészülési időszak? Vagy mi más?

Nagyon nehéz megmondani, hogy mi volt más, mint például a tavalyi évben. Hát most összejött a mozgás, a sebesség, az érzés, jó volt a környezet, a hangulat is a versenyen. Az adrenalin is dolgozott. Tehát a sok pici sokra ment. Mi kellett hozzá? Igazából ugyanolyan jó minőségű edzéseket csináltunk szerintem, mint tavaly, viszont most, az év elején a legelső versenytől kezdve gyakorlatilag teljesen más volt a versenyzésem felépítése, hiszen egy verseny kivételével az összesen 80 méter felé tudtam jutni, és ez az a stabilitás, amit nagyon sokszor említettem már, hogy ide szeretnénk eljutni, merthogy ebből lehet majd ilyen nagy, kiugró eredményeket is elérni.

A dobókörről mit lehet elmondani, jó volt?

Igen is meg nem is, mert ahol a bal lábam forog, ott tényleg nagyon-nagyon jó felület volt, gyorsan lehetett forgatni a lábat. Ez azt jelenti, hogy a dobókör felületén nem voltak recék. Viszont a jobb láb pozíciójánál induláskor folyamatosan mállott a kör, nagyon poros volt, ezért is volt az – most már visszanéztem a dobásaimat –, hogy minden dobás előtt próbáltam kirugdosni onnan a port, mert ott folyamatosan jött fel, és meg lehetett rajta csúszni. Ezen kívül rendben volt.

Ez volt a nyolcadik világversenyes érme. Szerzett olimpián ezüstöt, volt már világbajnokságon is érmes Európa-bajnokságon is, de hát ez az első arany. Elégtétel?

Így van, ez az első, nyolcadikra meglett... Nagyon sokszor jártam már közel az aranyérem megszerzéséhez, München, 2022, Róma, 2024, Budapest, 2023. Szóval tényleg sokszor volt közel. Lehet, hogy kellett neki az idő, hogy a sors így írja meg, hogy most már eleget dolgoztam érte, meg fel is nőttem a feladathoz. Természetesen édessé teszi az érzést az, hogy ennyit dolgoztam érte, és hogy sokadjára végre sikerült. De ezzel még nincs vége a sportpályafutásomnak, remélem. Nagyon szeretném úgy befejezni a pályafutásomat, hogy a három nagy versenyen, az Eb-n, a vb-n és az olimpián is nyerek aranyérmet. Most az egyik már megvan, szerencsére.

Mire, kire gondolt a Himnusz közben, a dobogó tetején?

A dobogós versenytársaimmal beszéltük ezt, kérdezték, hogy a magyar Himnusz amúgy milyen, merthogy olyan kis szomorkás, letargikus a ritmusa, megzenésítése. Mondtam, hogy hát igen, ez gyakorlatilag egy fohászkodás, a magyar sorsot foglalja össze, és erre gondoltam igazából, hogy tényleg milyen dolgokon mentünk mi keresztül ahhoz, hogy ezt itt Birminghamben meghallgassuk, szóval nagyon elérzékenyültem. Bele is kellett harapnom a számba, hogy ne csorduljon ki a könnyem.

Azért bizonyára értesült erről az eredményről kanadai ellenfele, az olimpiai bajnok Ethan Katzberg is. Jövőre majd a világbajnokságon össze lehet csapni...

Igen, nagyon rendes volt és korrekt, írt is a verseny után, hogy gratulál a nagyon jó teljesítményhez, dobáshoz. Nyilván nem lesz egyszerű a vele való versenyzés ezután sem. Megerősítem: nehogy azt higgye bárki, hogy ettől az eredménytől ő megijed; és senki sem ijed meg. Mindenki azért készül bármelyik nagy világversenyre, mert ő is szeretné megnyerni. Attól függetlenül, hogy én ezt most előhúztam a kalapból, legközelebb ugyanúgy nehéz lesz, tehát ez nem úgy fog működni, hogy innentől lehet várni a 84 méteres dobásokat. Természetesen azért fogok dolgozni, hogy ezen megpróbáljak még tovább javítani, de nagyon nem lesz egyszerű feladat. Én úgy érzem, hogy ha még valamit hozzá tudunk varázsolni a felkészüléshez, akkor lehet majd centinként előrelépni, illetve ez tényleg nem egy olyan eredmény, visszatérve Katzbergre, hogy ezt bármelyik versenyen meg lehet dobni. A 84 méter már óriási teljesítmény, ez az emberi teljesítőképesség határához közelít.

Ha kérhetne valamit, ami még hiányzik a felkészüléséből, bármi apróság, hogy még jobb lehessen, akkor mi lenne az? Vagy minden adott?

Nagyon sokat tudtunk fejlődni idén felszerelés szempontjából, és nyilván mindig lenne hova. Úgy érzem, nagyon jó felkészülést tudunk abból is összehozni, amink van, de erről talán igazából az edzői meg a szakmai stábot kellene megkérdezni, hogy mi az, ami még minket előrébb tud vinni. Nem árulok el nagy titkot, hogy a magyar felkészülés azért hagyományosabb a többi országéhoz képest. Ha mondjuk Amerikát nézzük, amelynek azért mostanában nincsenek olyan nagyon nagyágyúi kalapácsvetésben, de olyan edzéskörülmények között készülnek, amelyek még a miénket is felülmúlják Szombathelyen, ami egyébként világszinten nagyon jól fölszerelt. És nem egy ilyen létesítményük van, hanem elég sok, a felszereléseik is mások, tehát edzés közben bármit meg tudnak mérni, amit akarnak. Nekünk ehhez képest megmarad az edzői szem.

A cikk Kalapos Mihály interjúja alapján készült.