A McLaren-csapat mindkét versenyzőjét, a második helyezett és a világbajnoki összetettben éllovas Lando Norrist, valamint a futamon negyedik, a pontversenyben második Oscar Piastrit is kizárták utólag a Forma–1-es Las Vegas-i Nagydíjról.
A formula1.com-on olvasható közlemény szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azzal indokolt, hogy a viadal utáni ellenőrzések során kiderült, mindkét autó kopólemeze – a padlólemez hátsó része – vékonyabbnak bizonyult a megengedettnél.
A csapat illetékesei a meghallgatása során nem tudtak elfogadható magyarázattal szolgálni, ezért a brit Norrist és az ausztrál Piastrit is kizárták a versenyből. Mindez azt is jelenti, hogy a brit George Russell (Mercedes) előrelépett másodiknak, az olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) pedig a 17. helyről rajtolva harmadik lett Las Vegasban.
A vb-éllovas Norris előnye így két fordulóval a zárás előtt 24 pont a csapattársa, valamint a vasárnapi futamot megnyert, címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) előtt.
Ez a McLaren történetének első kettős technikai kizárása, és példátlan módon alakítja át a világbajnoki élmezőnyt.
Norris így 390 ponttal, Piastri és Verstappen pedig holtversenyben 366-tal érkezik a jövő hétvégi sprintfutamos Katari Nagydíjra, vagyis mindössze 24 egység választja majd el a három bajnokaspiránst. A hátralévő két futamon és egy sprintfutamon még összesen 58 pont szerezhető, ennek fényében ez a váratlan csavar új szintre emeli a szezon hajráját, és garantálja, hogy a világbajnoki küzdelem a végsőkig nyitott marad – írja a player.hu.
Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.
A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Azonnali hatállyal menesztették Feledy Botondot a Magyar Külügyi Intézet éléről, miután kiderült, hogy az elmúlt években titokban több tízmillió forintos tanácsadói szerződésben állt az előző kormányhoz tartozó Lázár János minisztériumával. A korábban a Partizán elemzőjeként is ismert szakember a belga cégén keresztül mintegy 84 millió forint közpénzt kapott a közelmúltbeli kormányváltásig - derítette ki a Telex.