Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
A bronzérmes Gyertyás Róza a cselgáncs-világbajnokság női 52 kg-os súlycsoportjának eredményhirdetésén a Papp László Budapest Sportarénában 2025. június 14-én.
Nyitókép: Bodnár Boglárka

Gyertyás Róza a cselgáncs-vb bronzcsatájáról: egyetlen másodpercre emlékszem az egészből

Megvan az a pillanat, amikor beakadt a keze, és a combdobást elindítottam, és így egy másodpercre tudatosult bennem, hogy ez meglehet, az az egy másodperc megvan a fejemben – számolt be az InfoRádióban a vb-érmes dzsúdós.

Az 52 kilogrammos Gyertyás Róza bronzérmet nyert a budapesti cselgáncs-világbajnokság szombati versenynapján. Három győzelemmel és egy vereséggel jutott el a bronzcsatáig, majd ott Eb-bronzérmes spanyol ellenfelét is megverte.

A 23 éves versenyző az InfoRádióban azt mondta, inkább csak érzések maradtak meg benne az éremmérkőzésről, az olimpiára való kijutás pedig most már nem csak álom számára, hanem elérendő cél is. „Tudtam, hogy meg tudom verni, mivel korábban már megtörtén ez, igaz, kaptam is ki tőle, csak apró hibákból” – mesélte az InfoRádiónak Ariane Toro Solerről, az ellenfélről.

Konkrétan a meccsre nem is emlékszik már, annyira önkívületi állapotban küzdött, csak a felvételeket utólag visszanézve tudatosult benne, hogy mi történt. „Megvan az a pillanat, amikor beakadt a keze, és a combdobást elindítottam, és így egy másodpercre tudatosult bennem, hogy ez meglehet, az az egy másodperc megvan a fejemben” – mondta.

Ezúttal is kritikus volt nála, hogy az 52 kilós kategóriába belefogyjon, és bár mindig megfogadja, hogy ezt a súlycsoportot ott fogja hagyni, azért a fogadkozások is mindig valamilyen nyomás alatt történnek szerinte.

Hogy mi lesz 2028-ban Los Angelesben, arról azt mondta, az olimpiai kijutás álmát már dédelgeti egy ideje, de most már ez nem álom, hanem cél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 5. 22:00
2026. július 5. 21:48
×
×