Infostart.hu
eur:
355.73
usd:
312.58
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Már csak az orvosi vizsgálat választja el Florian Wirtzet a Liverpooltól

„Florian Wirtz Liverpool FC-hez való átigazolása már végérvényes” – írja a legtekintélyesebb német futballorgánum, a több mint százéves múltra visszatekintő Kicker. A liverpooli sajtó egy rövid ténymondatban rögzítette, miért akarta annyira a szakmai stáb a német szélsőt: „Az elmúlt két szezonban mindössze két játékos szerzett tíznél több gólt és adott tíznél több gólpasszt Európa öt legjobb bajnokságában: Mohamed Szalah és Florian Wirtz.”

„A Vörösök megegyeztek a Bayer 04-gyel az átigazolási díjról. Az angol klub körülbelül 150 millió eurós csomagot állított össze, beleértve a prémiumokat is” – írta a Kicker.

Körülbelül egy hónapon keresztül húzódott az ügy, azóta, amióta Florian Wirtz eldöntötte, hogy a következő szezonban a Liverpool FC-ben akar játszani. A Vörösök több ajánlatot is adtak, mivel a Leverkusen a lehető legmagasabbra akarta srófolni az árat. A német válogatott játékos Premier League-be való átigazolása most már csupán formalitás.

Immár azonban megszületett a klubok közötti megállapodás, a játékos és a Liverpool pedig már korábban egyezségre jutott. Miután az elmúlt napokban kicsúsztak a felek az egyébként kedden zárult átigazolási időszakhoz, a hivatalossá tételhez hétfőig várni kell.

Florian Wirtz vasárnap még a német válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésén játszott, utána szabadságra ment. Ha onnan visszatér, át kell esnie a kötelező orvosi vizsgálaton Liverpoolban. A két egyesületnél még véglegesíteni kell a német és angol nyelvű szerződéses dokumentumokat, majd (várhatóan) az aláírással lezárul a Bundesliga történetének eddigi legmagasabb összegű átigazolása. Mi több, a futballtörténelem harmadik legmagasabb összegű átigazolása.

A Vörösök tavaly nyáron nem igazoltak azonnal a kezdő csapatba állítható (vagy az alapemberekkel versenyre kelő) játékost. Most teljesen más a helyzet.

Azt követően, hogy Mohamed Szalah és Virgil van Dijk is hosszabbított, Trent Alexander-Arnold helyére megvette a klub (egyébként ugyancsak a Bayer Leverkusenből) Jeremie Frimpongot.

Folyamatban van Kerkez Milos megszerzése, s immár biztosra vehető Florian Wirtz megszerzése is.

Darwin Núñezt megtartja Arne Slot, s úgy tűnik Luis Díazt sem engedi el a klub.

Wirtz érkezése befolyásolhatja Szoboszlai Dominik posztját, valószínűleg övé lehet akár Luis Díaz posztja, akár a visszavont középcsatár, modernebb nevén a hamis kilences posztja. A magyar válogatott csapatkapitánya ugyanakkor rendkívüli mutatókat ért el a védekező munkájával, valószínűleg Arne Slot Alexis MacAllistair mellett találja meg a posztját.

Címlapról ajánljuk
Nem kell mindenhová szülészet
Velkey György János az Arénában

Nem kell mindenhová szülészet

Nem kell mindenhová szülészet, mert nem tudjuk fenntartani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János ugyanakkor fölösleges indulatokat keltő, provokatív kérdésnek tartja, hogy be kell-e zárni kórházakat vagy kórházi osztályokat. Szerinte inkább okos átszervezésre van szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi londoni nagykövete a napokban Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkijjel egyeztessen egy esetleges őszi elnökválasztásról. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a tábornok egyértelmű igennel válaszolt arra a felvetésre, hogy indulna-e a megmérettetésen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×