Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: Twitter/RB Leipzig English ‏

Bundesliga: Lőw Zsolt irányításával megszerezte első győzelmét az RB Leipzig

A múlt vasárnap kinevezett Lőw Zsolt vezetőedző irányításával a Hoffenheim felett aratott 3-1-es szombati sikerrel megszerezte első győzelmét az RB Leipzig a német labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában

A Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló lipcseiek ugyan hamar hátrányba kerültek a vendég Hoffenheim ellen, de még az első félidőben fordítottak úgy, hogy a rivális a 28. percben 1-1-nél emberhátrányba került. A Leipzig a hajrában tette magabiztossá a sikerét. A magyar válogatott kapus és védő egyaránt végigjátszotta a találkozót.

Lőw szerdán a Német Kupa elődöntőjében vereséggel debütált, első bajnoki összecsapásán viszont 3-1-es győzelemmel javítani tudott. A magyar szakembert azzal a feladattal bízták meg, hogy együttesével kiharcolja a Bajnokok Ligája-indulást, amihez a legjobb négy között kell zárnia. Ehhez pedig máris közelebb került, mert a negyedik Mainz meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott sereghajtó vendégével, a Holstein Kiellel,

így a Leipziget már csak egyetlen pont választja el a közvetlen riválisától.

A címvédő és jelenleg második helyen álló Bayer Leverkusen hosszabbításban szerzett góllal 1-0-ra nyert a bennmaradásért küzdő Heidenheim otthonában, így továbbra is hatpontos lemaradással követi az éllovas Bayern Münchent.

Bundesliga, 28. forduló:

RB Leipzig-TSG Hoffenheim 3-1 (2-1)

SC Freiburg-Borussia Dortmund 1-4 (0-1)

Heidenheim-Bayer Leverkusen 0-1 (0-0)

FSV Mainz 05-Holstein Kiel 1-1 (0-1)

VfL Bochum-VfB Stuttgart 0-4 (0-2)

pénteken játszották:

FC Augsburg-Bayern München 1-3 (1-1)

később:

Werder Bremen-Eintracht Frankfurt 18.30

vasárnap játsszák:

St. Pauli-Borussia Mönchengladbach 15.30

Union Berlin-VfL Wolfsburg 17.30

Címlapról ajánljuk

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Donald Trump összeszorította a vasöklét a tragédia árnyékában – Megdőlt a Fehér Ház nagy mítosza?

Donald Trump összeszorította a vasöklét a tragédia árnyékában – Megdőlt a Fehér Ház nagy mítosza?

Múlt hét szerdán egy fegyveres rátámadt két, a washingtoni Fehér Ház közvetlen közelében szolgálatot teljesítő nemzeti gárdistára. Egyikőjük, a mindössze 20 éves Sarah Beckstrom életét vesztette. Mint nem sokkal későb kiderült, a feltételezett elkövető egy afgán nemzetiségű menedékkérő volt, aki miután a CIA-val együttműködve amerikai katonák mellett harcolt Afganisztánban, az Egyesült Államok 2021-es, kaotikus kivonulását követően hagyta el hazáját, és telepedett le a tengerentúlon. A tragikus incidensre reagálva a Trump-adminisztráció újabb, drasztikus bevándorlási szigorításokat vezetett be: egyebek mellett közölték, hogy 19 országot tiltólistára helyeztek, és az állampolgáraikra vonatkozóan felfüggesztik az összes bevándorlási kérelem elbírálását. Donald Trump mindeközben a Minnesotában élő szomáliai diaszpórát is célba vette, mondván, "nem akarom őket az országban". A belbiztonsági minisztérium nyilvánosságra került adatai alapján annak is utánanéztünk, hogyan haladnak az amerikai elnök bevándorlási razziái: a számok ugyanis közel sem azt mutatják, amit a Fehér Ház hangoztat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×