Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
327.06
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa
Nyitókép: Unsplash.com

Kecskemét–Diósgyőr: egy valamire hiába vártak a szurkolók

Nem született gól a dobogós helyekért harcoló Diósgyőr és a sereghajtó Kecskemét mérkőzésén a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

A mérkőzés első negyedórájában a vendégek futballoztak meddő mezőnyfölényben, de komoly helyzetig nem jutottak. A hazaiak elsősorban a stabil védekezésre összpontosítottak, majd húsz perc után kiszabadultak a szorításból, így élvezetesebbé vált a találkozó, mert immár mindkét fél próbált gólveszélyes támadásokat vezetni. Védenivalója viszont egyik kapusnak sem volt, mert a lövések elkerülték a kaput, néhányat pedig a védők blokkoltak.

Térfélcserét követően egyértelműen a lila–fehérek irányították a játékot, mégis az első kaput eltaláló lövése a Diósgyőrnek volt, igaz, ez nem okozott gondot Kersáknak. Az utolsó húsz percre fordulva mindkét vezetőedző kettős cserével próbálta frissíteni a csapatát, de ez sem változtatott a játék menetén, azaz a Kecskemét meddő mezőnyfölénye megmaradt, ugyanakkor a kapura mindkét gárda veszélytelen volt. A hajrára sem tudott újítani egyik együttes sem, így nem született gól, a Kecskemétnek még kaput eltaláló próbálkozása sem volt, de a DVTK-nak is csak kettő.

A pontosztozkodással a harmadik helyre előre lépő miskolciak immár hat, míg a hazaiak három kör óta veretlenek. A DVTK még sosem győzött Kecskeméten az élvonalban, az eddigi nyolc összecsapáson négy-négy hazai siker és döntetlen született.

Címlapról ajánljuk
Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több mérőállomáson is meghaladta a 30 milimétert az eső mennyisége. A részletekről és a következő napok várható időjárásáról Vaszkó Andrást, a HungaroMet meteorológusát kérdezte az InfoRádió. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője pedig a hazai tavak, folyók vízszintjéről adott tájékoztatást.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×