Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
A white volleyball on the floor in a darkened gym.See my
Nyitókép: garymilner/Getty Images

Tovább gyűrűzik a röplabda sport válsága

Pénteki hatállyal lemondott a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) júliusban megválasztott elnöksége, valamint Vatai Gabriella elnök.

A szervezet emlékeztett ráű, hogy július 23-án "a röplabdás társadalom jelentős többsége bizalmat szavazott egy új elnökségnek, amely azóta megkezdte stratégiai fejlesztési munkáját a magyar röplabdázás megújítása érdekében."

"Kedden az MRSZ kézhez kapta a bíróság végzését, amely a Gödöllői Röplabda Club által indított peres eljárás során született. Ez az eljárás nem érte váratlanul a Szövetséget, hiszen 2024-ben ez már a negyedik jogi ügy, amelyet a klub indított ellenünk. Az eddigi perek nem akadályozták a szövetség működését, a mostani végzés azonban a peres eljárás lezárultáig felfüggeszti az újonnan megválasztott elnökség működését, és ezzel nehéz helyzetet teremtett".

Hozzátették: az elnökség és új jogi képviselője alaposan felülvizsgálta a helyzetet, és arra a következtetésre jutott, hogy a leggyorsabb és legcélravezetőbb megoldás a működés jogszerű helyreállítására egy rendkívüli küldöttgyűlés összehívása.

"Ennek során a tagság lehetőséget kap arra, hogy megoldja a kialakult problémát, és helyreállítsa az elnökség akadálytalan működését. A jelenleg hatályos alapszabály értelmében az ellenőrző testület csak akkor hívhatja össze a rendkívüli küldöttgyűlést, ha az elnökség - amelynek tagjai elkötelezettek a sportág fejlődése és a vállalt stratégiai célok mellett - létszáma hat fő alá csökken. A gyors megoldás érdekében így közös döntést hoztak, és november 22-i hatállyal, kollektíven lemondanak" - írták.

Mint megjegyzik, ez a lépés biztosítja, hogy a rendkívüli küldöttgyűlés összehívására mihamarabb, még az év vége előtt sor kerülhessen. "A rendkívüli küldöttgyűlés egyben tisztújító küldöttgyűlés is lesz. Az elnökség jelenlegi tagjai újrajelöltetik magukat, hogy folytathassák a megkezdett munkát, és biztosítsák a sportág hosszú távú fejlődését" - fogalmaztak az elnökség által aláírt közlésben.

A Fővárosi Törvényszék a Gödöllői Röplabda Club keresetére múlt héten függesztette fel az MRSZ küldöttgyűlésén hozott határozatok végrehajtását, köztük az elnök és az elnökség megválasztását is. Akkor a 42 éves Vatai a Nemzeti Sport Online-hoz eljuttatott nyilatkozatában azt írta, a szövetség operatív működése biztosított, de amennyiben az eljáró bíróság bármilyen eljárási hibát állapítana meg, akkor a szövetség szervei megteszik a szükséges lépéseket a szabályszerű működés biztosítása érdekében.

Vatai az elmúlt években operatív, majd ügyvezető igazgatója volt az MRSZ-nek. Elnökként Bögöly Gyula helyét vette át, aki tavaly óta irányította a szervezetet, és június közepén, hat elnökségi taggal együtt lemondott.

Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 06:30
×
×
×
×