Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
326.53
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Szoboszlai félórát játszott, döntetlen lett az Arsenal elleni rangadó

Az Arsenal kétszer vezetett, a Liverpool kétszer egyenlített a Premier League rangadóján. A 2-2-es döntetlen azt jelenti, hogy a Manchester City vezeti a forduló után a táblázatot, a Liverpool a második. Szoboszlai Dominik bő harminc percet játszott

Az Ágyúsoknál Saliba kiesése okozott és okoz gondot Mikel Artetának. Nem épült fel az olasz válogatott védő, Riccardo Calafiori sem. Martin Ödegaard még mindig harcképtelen. Vállalta ellenben a játékot a csapatkapitány, Bukayo Saka.

Az összeállítás: Raya – Partey, White, Gabriel, Timber – Rice, Merino – Trossard, Saka, Martinelli – Havertz.

A Liverpoolban Diogo Jota és Alisson Becker sérült, Szoboszlai Dominik csak a kispadon kezd, ahogyan Cody Gakpo is,

Az összeállítás: Kelleher – Alexander-Arnold, Konate, Van Dijk, Robertson – Mac Allister, Gravenberch, Jones – Szalah, Luís Diaz – Nunez.

Az első hét-nyolc perc mezőnyjátékkal telt el, a kezdés után a Liverpool birtokolta többet a labdát, majd az Arsenal átvette az irányítást.

Sőt, a kilencedik percben White labdájával Bukayo Saka megverte Andy Robertsont az öt és feles csúcsa közelében, majd kegyetlenül felrúgta a labdát a rövid felső sarokba, 1-0.

A 14. percben a védők hibája után Mohamed Szalah egyből kapura lőtte a labdát, körülbelül 20 méterről, de elkerülte a lövése a felső sarkot.

A 18. percben kiegyenlített a Liverpool, szöglet után Luis Diaz megcsúsztatta a labdát a Thomas Paretey-t megelőző Virgil van Dijk pedig a kapuba stukkolta a labdát, 1-1.

A vendégek gólja után ismét az Arsenal kezdeményez többet.

A 30. percben Konaté ügyetlenkedése után az Arsenal büntetőt, a Liverpool kezezés miatt szabadrúgást reklamált, miután Kai Havertz helyzetből, tíz méterről, a kapu fölé bombázott.

A spanyol Európa-bajnok, Merino technikai bravúrjai után Martinelli a kapu fölé lőtt.

A 42. percben vezetést szerzett az Arsenal, Declan Rice szabadrúgása-beadása után Mikel Merino bombafejest küldött a kapuba. A VAR három percen keresztül vizsgálta az esetet, de helyben hagyta Anthony Taylor döntését, érvényes a gól. A játék képe alapján megérdemelten került ismét előnybe Mikel Arteta csapata.

A félidő hosszabbításában Mac Allister fejelt, de Raya könnyen védett.

Lendületesen kezdte a Liverpool a második játékrészt, Luis Diaz majdnem a kapufáig cselezte magáét, de rayában elakadt.

Kényszerűségből cserélt az Arsenal az 53. percben Gabriel megsérült, Kiwior állt a helyére.

A 63. percben hármat cserélt a Liverpol MacAllister, Luis Diaz és Robertson lement, Cody Gakpo, Cimikasz és Szoboszlai Dominik állt be. Arne Slot posztra cserélt, nem változik a hadrend.

Nagy labdabirtoklási fölényben játszik a Liverpool a mérkőzés ezen periódusában, de a kapura nem igazán veszélyes.

A 81. percben kiegyenlített a Liverpool, Szoboszlai Dominik Trent Alexander-Arnoldhoz tolta a labdát, a jobbhátvéd hosszú labdával elindította Darwin Nunezt, akinek pontos beadása után Mohamed Szalah tiszta helyzetből tíz méterről, a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 2-2.

Mikel Arteta reagált a döntetlenre, Bukayo Saka helyére beküldte Gabriel Jesust.

A 90. percben az Arsenal gólt szerzett – de érvénytelent. Mire a labda a hálóba került, Taylor már jelezte a szabálytalanságot.

Vége a mérkőzésnek. A Liverpool minden valamire való helyzetét gólra váltotta, az Arsenal átvészelte, hogy szinte a teljes alapvédelmét nélkülöznie kellett a hajrában. A játék képe alapján az eredmény igazságos.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×