Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
325.72
bux:
142652.39
2026. október 12. hétfő Miksa
A második helyezett Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj eredményhirdetésén a mogyoródi Hungaroringen 2023. július 23-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Forma-1: a McLaren kiválasztotta a kedvezményezett pilótáját

Az egyéniben és a konstruktőrök között is a Forma-1-es világbajnoki címért csatázó McLaren csapat a hétvégi Azeri Nagydíj helyszínén bejelentette, hogy a szezon hátralévő részében a brit Lando Norris lesz a kedvezményezett a csapaton belül az ausztrál Oscar Piastrival szemben.

A wokingi istállónál egészen mostanáig egyenlően kezelték versenyzőiket, aminek egyik negatív eredményeként a legutóbbi, monzai futamon a Ferrarit vezető monacói Charles Leclerc megtréfálta az első két helyről induló mclarenes pilótákat és megnyerte a versenyt. Piastri a rajt után nem sokkal megelőzte az élről startolt Norrist, aki mellett a monacói is el tudott menni, a folytatásban pedig jól taktikázva Piastrit is maga mögé utasította.

Az egyéni pontversenyben második helyen álló Norris 62 ponttal van lemaradva az élen álló, címvédő holland Max Verstappentől (Red Bull), a negyedik Piastri pedig 106-tal. A csapatversenyben a McLaren ugyancsak második, mindössze nyolc pont a hátránya a Red Bullal szemben. Az egyéni pontversenyben még 232 pont szerezhető idén.

"Hihetetlenül elszántak vagyunk a győzelemre, ugyanakkor megfelelő módon akarunk nyerni"

- nyilatkozott a BBC-nek Andrea Stella csapatfőnök. - "Landót fogjuk támogatni, de egyúttal úgy szeretnénk ezt megtenni, hogy a lehető legkevesebbet kelljen feladnunk alapelveinkből. A legfontosabb az, hogy mindig a csapat érdeke az első. A sportszerűség nagyon fontos számunkra és mindkét versenyzőnkkel korrektek szeretnénk lenni."

Stella azt is elmondta, hogy mindkét pilóta elfogadta a döntést és megértette, hogy a csapat el akarja kerülni a monzaihoz hasonló eseteket. "Nagyon együttműködőek voltak. Amikor megkérdeztem Oscart, hogy szükség esetén képes lesz-e lemondani a győzelemről, azt válaszolta, hogy roppant fájdalmas lesz, de ha az a jó megoldás, akkor megteszi" - jegyezte meg a csapatfőnök.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mi történik az OTP-vel hétfő reggel?

Mi történik az OTP-vel hétfő reggel?

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indulhat a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódik az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat úgy tűnik egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvényvisszavásárlás.  Gazdasági események szempontjából nem várható ma piacmozgató adatközlés, az iráni hírekre érdemes így elsősorban figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×