Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
317.28
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Csoportkép a budapesti sakkolimpián induló magyar csapatok bemutatkozó sajtótájékoztatóján a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen 2024. szeptember 9-én. A szeptember 10. és 23. közötti 45. sakkolimpia helyszíne a BOK Csarnok, ahol versenynapokon a játszmákra 15 és 21 óra között kerül sor.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Kezdődik a sakkolimpia – a magyar szövetség elnöke a meglepetés erejében bízik

A magyar játékosok korábban már többször bebizonyították, hogy képesek erőn felül teljesíteni, ebben lehet reménykedni a budapesti sakkolimpián is – mondta az InfoRádióban Polyánszky Zoltán. A Magyar Sakkszövetség elnöke hozzátette: az a céljuk, hogy minél több ember figyelmét ráirányítsák a sportágra.

A keddi megnyitó után szerdán már az első fordulót rendezik a 45. sakkolimpián, melynek a budapesti BOK Csarnok ad otthont. A partik minden nap 15 órakor kezdődnek, kivéve az utolsó, 11. fordulót, ami jövő vasárnap 11 órakor veszi kezdetét, míg az egyetlen pihenőnap szeptember 17-én lesz. Az esemény ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött, a szervezők pedig számos kísérőprogrammal várják a látogatókat.

A Magyar Sakkszövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: rekordrészvétel lesz a budapesti versenyen, amelyen a nyílt kategóriában 193, míg a nőknél 181 válogatott, azaz összesen 374 csapat indul. Magyarországot hat csapat (három férfi, három női) és harminc sakkozó képviseli. Polyánszky Zoltánnak nincsenek külön elvárásai a magyar csapatokkal, játékosokkal szemben, mert mint fogalmazott, a sakkban ez kontraproduktív lenne. Ugyanakkor reménykedik a minél jobb szereplésben, ugyanis

a magyar sakkozók korábban már több versenyen is bebizonyították, hogy „képesek erőn felül teljesíteni”, valamint abban is bízik, hogy a hazai pálya inkább motiváló lesz számukra, mint „feszélyező tényező”.

Ugyanakkor hozzátette: a sakkban a hazai rendezés nem mindig jelent előnyt, nagyon nehéz előre megmondani, hogyan hat majd a magyar játékosokra a hazai környezet és a sok-sok magyar szurkoló jelenléte. Felidézte, hogy a korábbi norvég világbajnok, Magnus Carlsen is bukdácsolt, illetve nem ment neki olyan jól a játék az első években, amikor otthon versenyzett. A sakkszövetség elnöke reméli, hogy a magyar játékosoktól egészen mást fogunk látni a következő napokban.

Elismerte, hogy ha nem Budapesten lenne az idei sakkolimpia, akkor nem biztos, hogy összeállt volna az a magyar csapat, amelyet a férfiaknál láthatunk majd az A táblán Lékó Péterrel és Rapport Richárddal, de mint mondta, „a gondviseléstől kell megkérdezni, miért alakult ez így”.

A magyar válogatott a nyílt kategóriában 2002-ben és 2014-ben is ezüstérmet nyert a sakkolimpián, hasonló eredmény óriási bravúr lenne a mostani A csapattól. Polyánszky Zoltán szerint rendkívül erős mezőny érkezik Budapestre, és nagyon sokat változott a sakk világa az elmúlt bő tíz évben. Hozzátette: ha valaki 2022 előtt megkérdezte volna tőle, melyik csapat esélyes az indiai sakkolimpián, biztos nem említette volna meg a legjobbak között az üzbégeket, mégis ők lettek az aranyérmesek több húsz év alatti játékossal.

„Lehetne esélyeket latolgatni, de több feltörekvő nemzet és játékos is van a mezőnyben, ezért arra számítok, hogy idén is lesz meglepetéscsapat a sakkolimpián, talán nem is egy”

– jegyezte meg a Magyar Sakkszövetség elnöke.

Mint fogalmazott, az egyik legfontosabb céljuk a sakkolimpia megrendezésével, hogy megmutassák, már most is nagyon sokan szeretik ezt a játékot, a másik pedig, hogy minél több ember figyelmét ráirányítsák arra, hogy a sakk „nemcsak a színfalak mögé bújva létezik, hanem megmutathatja magát teljes díszében is”. Polyánszky Zoltán végül elmondta: mindazoknak, akik a következő napokban kilátogatnak a BOK Csarnokba, olyan magas intellektuális élményben lesz részük a mintegy 1900 sakkozónak köszönhetően, amire előzetesen talán nem is gondolnának a sportág kapcsán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×