Infostart.hu
eur:
363.68
usd:
319.47
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
digital generated image
Nyitókép: lupengyu/Getty Images

Egyre népszerűbb a magyar futball

Öt óra alatt harmincezer bérlet kelt el a magyar labdarúgó-válogatott idén sorra kerülő öt budapesti mérkőzésére.

A magyar szövetség közösségi oldalának pénteki tájékoztatása szerint "a Szurkolói Klub szolgáltatójának jelzésére" a bérletek értékesítése 10 óra helyett 13 órakor kezdődött, majd hatvan perc alatt tízezer, öt óra múlva pedig már harmincezer bérlet talált gazdára.

Egyelőre csak a Szurkolói Klub tagjai vásárolhatnak bérletet, akik még nem rendelkeznek SZK-tagsággal, azok hétfőn a regisztrációt követően 10 órától tehetik ezt meg, amennyiben még maradnak értékesíthető bérletek.

A szurkolók négy árkategóriából választhatnak, a legolcsóbb bérlet 30 ezer, míg a legdrágább 117 ezer forintba kerül.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese felkészülési mérkőzésen március 22-én Törökországot, négy nappal később pedig Koszovót fogadja, majd a válogatottnak a Nemzetek Ligájában szeptember 10-én Bosznia-Hercegovina, október 11-én Hollandia, végül november 19-én Németország lesz a vendége a Puskás Arénában.

A bérlet nem érvényes a közvetlen Eb-felkészülés előtti barátságos meccsekre, melyből az elsőt Dublinban játssza a nemzeti csapat az írek vendégeként, négy nappal később pedig - várhatóan Debrecenben - Izrael lesz az ellenfele.

A 12 mérkőzés óta veretlen magyarok a június 14-én kezdődő Eb-n elsőként Svájccal találkoznak Kölnben, majd Stuttgartban előbb a házigazda német, aztán a skót együttes lesz az ellenfelük a csoportkörben.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×